Meglepő adat derül ki a pesti uberezőkről

Kétszer annyian taxiznak, mint ubereznek Budapesten - ami magyarázza a taxisok ellenérzést a céggel szemben.
MTI, 2016. június 3. péntek, 13:56

A budapestiek 77 százaléka utazott valamelyik taxitársasággal az elmúlt egy évben, miközben az Uber szolgáltatásait a megkérdezettek 37 százaléka vette igénybe - közölte a Főtaxi Zrt, a Trend International piackutató társaság által végzett felmérés alapján. A felmérést a taxiscég rendelte meg.

A válaszadóknak csak 2 százaléka utazott kizárólag az Uberrel, a többiek taxit is igénybe vettek az elmúlt 12 hónapban.A válaszadók 92 százaléka egyetért azzal, hogy az azonos tevékenységet végző vállalkozások azonos feltételek mellett működjenek, és 89 százalék elvárja a kellő képzettséget és gyakorlatot egy taxiszolgáltatást végző vállalattól

A megkérdezettek 87 százaléka nem támogatja, hogy a Magyarországon működő külföldi cégeknek ne kelljen adót fizetniük, miközben a magyar cégeknek ez kötelességük. A budapestiek valamivel több mint fele hallott róla, hogy az Ubernek nincs Magyarországon bejegyzett székhelye, és így adót sem fizet a magyar államnak; többségük, 79 százalékuk nem is ért ezzel egyet.

A budapesti lakosok negyede tudott arról, hogy az Uber sofőrök nem rendelkeznek külön utasbiztosítással az utasokra, a közlemény szerint ezt szintén 79 százalékuk ítéli el. A fővárosiak 79 százaléka nem tudja, hová fordulhatna segítségért, ha valamilyen problémát észlelne egy uberes utazás során, és az Uberrel utazóknak is mindössze 36 százaléka van tisztában azzal, hol élhet panasszal esetleges probléma esetén - közölték.

A megkérdezettek többsége tudott arról, hogy a taxikat rendszeresen ellenőrzik, és szinte mindannyian egyet is értettek ezzel.

A felmérés eredménye szerint a demonstráló taxisok támogatottsága meglehetősen alacsony. A budapesti lakosok mindössze 10 százaléka ért egyet a tiltakozó taxisokkal, 45 százalék a demonstrációtól elhatárolódó piaci szereplők véleményét osztja, további 45 százalék pedig egyik féllel sem tud egyetérteni. A közlemény szerint a válaszadók 91 százaléka nem szívesen ülne be olyan taxis mellé, akiről tudja, hogy részt vett a tüntetésen.

A kutatást a Trend International Market Research Kft. készítette a Főtaxi Zrt. megbízásából, 1000 ember megkérdezésével. Az online kutatás 18 és 60 év közötti, budapesti lakosok körében készült, korra, nemre és kerületi lakóhelyre nézve reprezentatív mintán.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

isabella, 2016.06.03 16:03

Az embereknek fogalmuk sincs arról, hogy mi az UBER. Ha a Tesla tudja tartani az ígéretét, akkor viszont már három év múlva akárki vehet egy önvezetős autót, és még ráadásul elektromosat is, és odamegy az autó, ahová csak akarja. Szerintem ezért is ideges itt mindenki, mert tudják, hogy újabb ipari forradalom küszöbén állunk. Viszont már én sem bánom, mivel már olyan Intercity kocsik vannak, hogy sem lehúzhatós ablak, sem légkondi nincs rajtuk, szóval oxigén palack és ventillátor nélkül életveszély felszállni rájuk.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html