A születésnapi összesítés szerint a cég kézbesítői a fél évtized alatt mintegy 10 millió kilométert tettek meg autóikkal, mely során több mint 150 millió terméket szállítottak házhoz. Ez azt jelenti, hogy naponta átlagosan 1650 rendelést teljesít az áruházlánc, amely nagyságrendileg 100 tonna terméknek felel meg.

A kosarak tartalma alapján a legtöbb kiszállított termék a víz és pékáru kategóriából került ki, az 5 év legnépszerűbb terméke pedig az ásványvíz, a tej, a kristálycukor, a lédig banán és a kígyóuborka volt. A legkisebb rendelés csupán 5 darab Túró Rudiból állt, míg a legnagyobb értéke körülbelül 400 ezer forint volt.

A szolgáltatás 2013-ban indult Budapesten, majd Szegeden, 2015-ben Győrben, 2016-ban Székesfehérváron, majd 2017-ben Veszprémben is bevezették a szolgáltatást. Az idei nyári szezonban Siófokon is elérhető a házhozszállítás, így a vásárlók összesen már több mint 103 településen intézhetik online a bevásárlást.

A brit tulajdonú cég növekvő vásárlói igényeknek megfelelően alakította kézbesítési rendszerét is: 2013-ban még csupán 15, mostanra már közel 110 autóval teljesíti a megrendeléseket hétfőtől szombatig 8 és 22 között.

A Tesco adatai szerint az online házhozszállítást 85 százalékban nők veszik igénybe, a korosztályok közül pedig a 24-45 év közöttiek aránya a legmagasabb. Rendeléskor a felhasználók több mint 60 százaléka a ClubCardot is használja. A túlnyomórészt webshopon keresztül válogatnak a vásárlók, az okostelefonokra letölthető applikációt 10-12 százalék használja.