Girán János (Fidesz-KDNP), Pécs alpolgármestere későbbre ígért bővebb tájékoztatást az ügyben.

A Bama.hu hírportál pénteken azt írta, a pécsi önkormányzat tárgyalt a Ledina eladásáról egy budapesti székhelyű céggel, amelynek közvetett tulajdonosai közt található egy Ciprusra bejegyzett cég.

Az önkormányzat a portál kérdésére azt közölte: a város a Ledina Kerámia Kft.-t azért alapította, hogy a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. dolgozóinak munkahelyét és munkáját biztosítsa, az új tulajdonossal ez a cél és vállalás erősödik meg.

A Bama.hu beszámolt arról is, hogy legalább két napot csúszik a Ledina dolgozók júliusi bérének a kifizetése. Az önkormányzat úgy tájékoztatta a hírportált, hogy "a Ledina dolgozóinak a bérét az új tulajdonos finanszírozza meg, ehhez pedig szükség van az új tulajdonossal való szerződéskötés lebonyolítására, ami jelenleg folyamatban van". Az önkormányzat a portál azon értesülését is megerősítette, amely szerint a Ledina dolgozói 10 százalékos béremelést kapnak.

A pécsi közgyűlés a céget májusban azért hozta létre, hogy a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. felszámolása esetén továbbvigyék a másfél évszázados gyár működését. Az új céghez június elején át is szerződött a Zsolnay több mint 170 alkalmazottjából 130.

A Pécsi Ítélőtábla múlt szerdán közölte, hogy felülbírálta az első fokon eljáró Kaposvári Törvényszék cégbíróságának július eleji döntését, amely elutasította az LK bejegyzés iránti kérelmét, így a cég jogerősen bejegyezhető.

A Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. e héten szerdán tudatta az MTI-vel, hogy soron kívül megszüntette a zrt. elleni felszámolási eljárást a Zalaegerszegi Törvényszék.