Megrohamozták a magyarok a boltokat - ez most a slágertermék

A tavalyi, államilag támogatott hűtőcsere programot leszámítva 2008-óta nem volt ekkora hűtőgép-vásárlási kedv az országban, mint idén augusztusban - írta a Népszava.
Domokos Erika, 2018. augusztus 11. szombat, 15:13
Fotó: Shutterstock

A nagyobb háztartási gépek közül a hűtő tart ki legtovább a lakásokban, csaknem tíz év telik el cseréjükig. A nagy melegnek is betudható, hogy az új hűtő beszerzésére leginkább augusztus elején szánják rá magukat a családok - írta a GKI Gazdaságkutató és az Euronics közös piaci jelentésére hivatkozva a Népszava.

A háztartások idén 70-80 ezer forint körüli összeget szánnak hűtőre. A vevőknek egyre fontosabb a környezettudatosság és a műszaki cikkek energia-besorolási szintje is. Ötből négy vásárló számára az ár után már a fogyasztási adat a második legfontosabb szempont a döntésben.

A javuló jövedelmi helyzet és a pozitívabb lakossági hangulat eredményeként bátrabban költünk nagy értékű műszaki cikkekre is - állapítja meg a jelentés, s emellett a lakásépítési boom is közrejátszik a magasabb kereslet kialakulásában. Bátrabban szánják el magukat a családok a régi készülék cseréjére amiatt is, hogy a működőképes réginek könnyen találnak új gazdát. További részletek a cikkben olvashatók.

A kép forrása: Shutterstock.

HOZZÁSZÓLÁSOK