Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Sokáig úgy tűnt, hogy többéves tétlenkedés miatt elúszik az a több tízmilliárd forint uniós keret, amiből a MÁV kiépíthetné a vonatok biztonságosabb közlekedését biztosító GSM-R (Global System for Mobile-Rail) mobil kommunikációs rendszert. A fejlesztési tárca szerint azonban erről szó szincs, a GSM-R és az ETCS (European Train Control System) az Európai Vasúti Forgalomirányítási Rendszer (European Rail Traffic Management System, ERTMS) része. Ennek kiépítésére a jelenlegi tervezési fázisban és várhatóan a következő, 2014-től induló programozási időszakban is rendelkezésre állnak uniós források.

Emiatt semmilyen uniós forrás nem megy veszendőbe − hangsúlyozta lapunk kérdésére a minisztérium. Az  NFM szerint a GSM-R projektben további érdemi lépések történnek, ilyenek például a projekt támogatási szerződésének és közbeszerzéseinek előkészítése. A megvalósítást két fázisban tervezik, az első a jelenlegi, míg a második az új, 2014-től induló programozási időszakban valósulhat meg. Arra a kérdésünkre, hogy milyen értékű beruházásról lenne szó, a minisztérium a megvalósíthatósági tanulmány elkészülte után válaszolna. A tervezett uniós rész szintén a megvalósíthatósági tanulmány alapján határozható meg pontosan, de a Közlekedési Operatív Program keretében finanszírozott beruházások esetében az elszámolható költség legfeljebb 85 százaléka lehet. A beruházás értékét korábban 50-60 milliárd forintra becsülték.

A beruházás évek óta napirenden van, a korábbi kabinet is foglalkozott vele, eddig azonban egyetlen eredménytelennek nyilvánított pályázatra futotta. Ám ha nem kezdődik el időben a GSM-R-beruházás, Magyarország hosszú távon logisztikai üzleti lehetőségektől eshet el − vélik elemzők −, és a nemzetközi áruforgalom jelentős csökkenésével kell számolni. Mindenesetre a minisztérium szerint jelenleg nem ismert semmilyen, a projektet hátráltató tényező.

Az előző kabinet által megfogalmazott projekt az Orbán-kormány által készített Új Széchenyi Tervben is megjelent, e szerint a beruházások keretében összesen 3064 kilométer hosszan, a nemzetközi tranzitvonalakon és a keresztező vasútvonalakon épül ki a GSM-R rádiókommunikációs rendszer. A projekt befejezése legkorábban 2013 végére várható, s ez bekapcsolja a magyar vasúthálózatot a nemzetközi hálózatba. (Itt tehát még jövő évi befejezéssel számoltak a GSM-R esetében, a mostani válasz − igaz, a teljes projektre vonatkoztatva − már a következő ciklusra vonatkozik.) Feltehetően az egykori tenderen induló cégek - köztül a Kapsch és a Nokia Siemens Networks startra készen várja a projekt indulását.