Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A szövetség az Uberrel kapcsolatos konkrét ügyet nem kívánta kommentálni, azonban az MTI-t arról tájékoztatta, hogy szorgalmazza a megosztáson alapuló közösségi gazdaságra (sharing economy) vonatkozó általános szabályozás létrehozását. Ennek egyik alappillére az azonos vállalkozási feltételek megteremtése és az új üzleti modellekre is alkalmazható szabályrendszer kialakítása. A jelenlegi gyakorlattal ellentétben a sharing economyban gyakori, hogy az eddig gazdasági társaságok által végzett tevékenységeket magánszemélyek is ellátják, de nem feltétlenül főállásban. Ennek a jelenségnek az adózási és működési kérdései pedig mindenképp tisztázandóak.

A technológiai fejlődéssel szembemenő szabályozások nem csak az adott szolgáltatást, de a teljes gazdaságot is lassítják, ezért is fontos, hogy Magyarország készüljön fel a megfelelő keretekkel, legyen szó személyszállításról, utazásról, vendéglátásról, egészségügyről vagy oktatásról.

Az utazásmegosztó szolgáltatásokon kívül léteznek már étel-, illetve lakásmegosztó alkalmazások is, amit a mostani jogi szabályozás nem tud értelmezni. A különböző iparágak és piacok összemosódása szintén kihívást jelentő terület, az eredeti piacon tevékenykedők a túlszabályozás miatt hátrányba kerülhetnek az új technológiát használó, újonnan belépő szereplőkkel szemben. Erre lehet példa, hogy az online videoszolgáltatásra (így a Netflix) teljesen más szabályok vonatkoznak, mint a televíziós csatornákra, amelyeknek egyebek mellett kötelező híradót sugározni és a műsorokban korhatárra vonatkozó jelöléseket feltüntetni.