Az intézkedés nem érinti a folyamatban lévő ügyeket, a már befogadott hitelek elbírálása a normál ügymenet szerint zajlik tovább. A bank emlékeztet, hogy 2012. január 30-án lejár a törvényben rögzített határideje a rögzített árfolyamon történő végtörlesztéshez szükséges fedezet igazolásának.

Eddig az időpontig a végtörlesztési szándékukat 2011. december 30-ig bejelentő ügyfelek által igényelt, folyamatban lévő kiváltó hitelek elbírálását is be kell fejezni. Éppen a közelgő határidő, a folyamatban lévő ügyek nagy száma, és a forint források további szűkülése miatt döntött a bank arról, hogy a továbbiaknak nem fogad be hiteligénylést a végtörlesztéssel kapcsolatban - áll a közleményben.

A végtörlesztési időszak kezdete óta a bankban több mint 49 ezer ügyfél érdeklődött a lehetőségekről, és több mint 38 ezren végtörlesztési nyilatkozatot is tettek. A legfrissebb adatok szerint közel 15 ezren végtörlesztették hitelüket eddig, ami 116 milliárd forintnyi hitelállományt érintett.

Az Erste adatai szerint végtörlesztő ügyfeleik több mint 70 százaléka nem bankhitelből, hanem egyéb megtakarításokból finanszírozta devizahitele kiváltását. A végtörlesztő ügyfelek több mint húsz százaléka vett igénybe Erste bankos hitelt, vagy a banknál lévő forrást a végtörlesztéshez.