Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
A Napi Gazdaság csütörtöki számának cikke

A Zala megyei Vaspörin elsősorban hurkolt harisnyákat gyártó cég utolsó nyolcvan dolgozójának kedden mondtak fel.

A német tulajdonosok a kisebb gyártási költségek miatt Tunéziába telepítik a termelést.

A vállalkozás 2008-as eredménykimutatásából kiderül, hogy munkavállalóinak bér-, járulék- és egyéb kifizetései meghaladták a 414 millió forintot, anyag jellegű ráfordításai pedig a 194 milliót.

Ezzel szemben nettó árbevétele 603 millió forint volt, vesztesége meghaladta a 48 milliót.

A Zalai Hírlap információi szerint a cég már tavaly jelezte az illetékes munkaügyi központnak, hogy az üzemet április végén bezárja és csoportos létszámleépítés keretében, több ütemben elküldi dolgozóit.

Eddig 114 embert bocsátottak el, a többiekkel pedig a múlt héten közölték, hogy a tervezettnél másfél hónappal előbb, március közepén zárják be az üzemet.

Információink szerint a Falkénak - amely a helyi önkormányzattól bérelt ingatlanokban működött - jelentős tartozása nincs, az elküldött dolgozók bérüket és végkielégítésüket megkapták.

Kondor László polgármester elmondta, az önkormányzat a harisnyagyárban egy új befektetővel szeretné mielőbb újraindítani a termelést.