A Citroen Hungária Kft. 2012. december 1. és 2013. november 5. között különböző kommunikációs eszközökön arról tájékoztatta a fogyasztókat, hogy az Autócsere program keretében korábbi öreg gépkocsija leadásával, akár a meghirdetett legalacsonyabb áron, 4 éves kiterjesztett garanciával elérhetőek egyes meghirdetett Citroen típusú gépjárművek.

A GVH megállapította, hogy a vállalkozás a hirdetéseiben nem minden esetben tájékoztatta a fogyasztókat arról, hogy a régi autójuk leadása mellett elengedhetetlenül szükséges az is, hogy az új gépkocsit a Citroen autócsere finanszírozás igénybevételével szerezzék meg, mivel csak ebben az esetben illeti meg a vásárlót a legalacsonyabb ár és a kiterjesztett garancia. Egyes kommunikációs eszközökön pedig a vásárlást jelölte meg a kedvezmények igénybevételének feltételeként, miközben a valóságban csak lízing esetén voltak elérhetőek az ígért kedvezmények. Abban az esetben, ha esetleg a fogyasztó régi gépkocsijának leadása mellett készpénzzel kívánta az új gépkocsi árát kiegyenlíteni, akkor viszont 300 ezer forinttal magasabb áron tudta csak többlet garanciával megszerezni a gépkocsit.

A jogsértés miatt a GVH a Citroen Hungária Kft.-t 40 millió forint bírság megfizetésére kötelezte, figyelembe véve több körülményt is. Súlyosító körülménynek minősült, hogy a jogsértő kereskedelmi gyakorlat a hosszú ideig tartó kampánynak köszönhetően a fogyasztók igen széles körét érte el.

A Citroen Hungária vitatja a döntést

A Citroen Hungária Kft. mind tartalmában, mind a bírság mértékében elfogadhatatlannak tartja a GVH határozatát, amely szerint a Citroen Autócsere Program keretében megtévesztette volna fogyasztóit - írta közleményében a cég. Szerintük a hirdetésben egyértelműen megjelölték, hogy a legalacsonyabb ár Citroen autócsere finanszírozás igénybevételével érhető el. A kereskedő szerint a programmal és a hirdetéssel kapcsolatban sem kaptak egyetlen egy panaszt a fogyasztóktól, az eljárást a GVH hivatalból indított