A magyar tulajdonban lévő internet szolgáltató, az ACE Telekom tavaly 23,3 százalékkal növelte árbevételét, ami így elérte a 494 millió forintot - mondta Strelisky Ádám, a társaság egyik ügyvezetője egy mai tájékoztatón. A cég az elmúlt öt évben 20 százalék körüli növekedést könyvelt el, az idén a tavalyihoz hasonló bővülést várnak. A társaság ezzel a bevétellel megúszta a válságadó-befizetést, de ha kellett volna fizetnie, akkor is nyereséges maradt volna 2010-ben, ám a cégvezető arról nem számolt be, hogy végül mekkora is lett a profit. Az ügyvezető igazgató szerint tavaly az árbevétel 24 százalékát, 121 millió forintot fordítottak fejlesztésre, például ebből finanszírozták az optikai gerinchálózatuk bővítését, és két cég hálózatát is megvásárolták. Strelisky lapunk érdeklődésére elmondta: gondolkodnak további hálózatok felvásárlásán.