Cséfalvay Zoltán hangsúlyozta: a stratégiai megállapodás célja, hogy az olyan cégek, mint a National Instruments, amelyek tevékenységének fókuszában az innováció és a kutatás-fejlesztés áll, és amelyek az ország gazdasági növekedéséhez és a munkahelyteremtéséhez is jelentős mértékben járulnak hozzá, az állam támogatása révén stabil környezetben folytathassák tevékenységüket. Hozzátette: a magyar kormány és a National Instruments által kötött stratégiai partnerségi megállapodás céljai között szerepel a vállalat hosszú távú és tartós jelenlétét elősegítő párbeszéd, az NI magyarországi termelő és fejlesztő tevékenysége bővítésének támogatása a magyar gazdaságba történő mélyebb beágyazódás érdekében, és az NI aktív szerepvállalásának megerősítése.

Cséfalvay Zoltán kiemelte, hogy a magyar export 20 százaléka magas hozzáadott értékű termék. Megjegyezte, Debrecen innovációt, kutatás-fejlesztést támogató politikája az utóbbi években jelentősen fejlődött, ezért is mutatták be a múlt év novemberében a kormány innovációs stratégiáját éppen Debrecenben. Cséfalvay Zoltán bejelentette: februárban három hónapig tartó konzultáció-sorozatot indítanak annak áttekintésére, hogy 2020-ig egy-egy térségben miként lehet a kutatás-fejlesztést prioritásként kezelni. Az első konzultációra február 21-én Debrecenben kerül sor.

Kósa Lajos, Debrecen fideszes polgármestere emlékeztetett: a város 1998-ban úgy döntött, hogy "a Debreceni Egyetemmel kézen fogva a hagyományos iparról a technológiai iparra vált". Magyarország legnagyobb tartaléka ugyanis a magyar emberek szellemi tevékenységében van - fűzte hozzá. Elmondta, Debrecen nemcsak az adóalapból, hanem a fizetendő adóból is engedményeket ad a magas hozzáadott értéket előállító cégeknek, s ezt az adópolitikát a jövőben is szeretnék fenntartani.

Ábrahám László, az NI Hungary Kft. ügyvezetője elmondta: a Magyarországon 1200 dolgozót foglalkoztató cégük az 57. a legnagyobb árbevételt elérő vállalkozások között, Debrecenben a harmadik, a régióban pedig az ötödik legnagyobb munkáltató.

A méréstechnikai, vezérlési és automatizálási termékek fejlesztésével, gyártásával és forgalmazásával foglalkozó NI debreceni termelő gyárában évente 800 ezer egységet gyártanak, tavaly a harmadik negyedévben állították elő a hétmilliomodik terméket Debrecenben. Egy tonna - egy átlagos személykocsi súlyának megfelelő - általuk gyártott termék értéke 100 millió forint - érzékeltette a magas hozzáadott értéket az igazgató. Termékeik skálája az iskolákban oktatott lego-robottól, az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA által használt mérőprogramokon át a számítógépvezérlésig terjed - sorolta Ábrahám László. Elmondta azt is, hogy árbevételük 16 százalékát kutatás-fejlesztésre fordítják.

A stratégai együttműködés kapcsán Ábrahám László Cséfalvay Zoltánnal együtt jelentette be, hogy a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Innovációs és technológiai parkok, valamint fejlesztési központok támogatása című pályázati felhívásán Az amerikai tulajdonú NI Hungary Kft. Science Parkja elnevezésű pályázatával sikerrel szerepelt: a közel 4 milliárd forint összértékű projekthez a kormány csaknem 2 milliárd forint támogatást nyújt. A projekt egy tudományos park létrehozását célozza meg, és fontos célja a vállalkozói és az egyetemi kutatás-fejlesztési együttműködés eddiginél szorosabbá tétele.

A projekt kapcsán hatezer négyzetméter alapterületű épületet hoznak létre, amely 300 kutató-fejlesztő befogadására lesz alkalmas - tette hozzá az NI ügyvezetője.
A stratégiai megállapodás aláírásánál jelen volt Eleni Tsakopoulos Kounalakis, az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövete.