A Magyar Közlönyben megjelent határozat kitér arra is, hogy a két beruházást  a kormány a NIPÜF Nemzeti Ipari Park
Üzemeltető és Fejlesztő Zrt. útján valósítja meg. A több mint 27 milliárd forintot részben piaci alapon, részben költségvetési forrásból, az állami vagyonnal kapcsolatos bevételek és kiadások között kell előteremteni. Az előirányzat erre az évre 7,4 milliárd, jövőre 18,14 milliárd, 2018-ra pedig 2 milliárd forint. Az ipari parkokról szóló idei kormányhatározat pedig kiegészül azzal, hogy a Modern Városok Programon kívüli is létrehozhat a NIPÜF ipari parkokat.

A céginfo.hu adatai szerint a NIPÜF Zrt.-t az állam alapította tavaly, egymilliárd-ötvenötmillió-hetvenezer forint jegyzett tőkével. Az állam nevében a tulajdonosi jogokat a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. gyakorolja.

Ugyan csak a Magyar Közlöny tartalmazza azt a két kormányrendeletet, amelyek a közigazgatási hatósági ügyek intézése szempontjából kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánítják mindkét beruházást. A koordinációs feladatokat a hatvani beruházásnál a Heves Megyei Kormányhivatalt vezető kormánymegbízott, míg a pátyinál a Pest Megyei Kormányhivatalt vezető kormánymegbízott végzi. A beruházásoknál nem kell beszerezni az építészeti-műszaki tervtanácsi véleményt, nem kell lefolytatni településképi véleményezési eljárást és nincs helye településképi bejelentési eljárásnak sem.

Képünk illusztráció.