A lap emlékeztet, hogy Azurákot tavaly februárban távolították el a hírigazgatói székből, és bár megtarthatta havi milliós fizetését, nem kerülhetett képernyőre. Ígéretet ka­pott ugyan arra, hogy megcsinálhatja saját beszélgetős hírműsorát - már stúdiót is építettek neki, sőt a fotózások is megvoltak -, valamiért mégsem kapott indulási engedélyt.

Bár a hírt hivatalosan senki sem erősítette meg, a Bors több forrásból úgy tudja, hogy Azurák hamarosan aláírhatja szerződését az ATV-vel. A lap azt is tudni véli, hogy előbb-utóbb Kálmán Olga székét kapja meg az Egyenes Beszédben.