Húsz éves, stratégiai együttműködésről írt alá szándéknyilatkozatot az Allianz Hungária Biztosító  Zrt. és az FHB Jelzálogbank Nyrt. Ennek révén a két cég fiókhálózatában érhetők majd el integrált pénzügyi megoldásaik, banki, biztosítói szolgáltatásaik illetve termékeik - közölték az érintett cégek.

A tranzakció részeként az FHB Jelzálogbank Nyrt. részvénycserével átvenné az Allianz Hungáriától az Allianz Bank Zrt. részvényeinek 100 százalékát.

A banki együttműködés keretében az Allianz Hungária értékesítené az FHB csoport banki, életjáradéki és ingatlan befektetési termékeit, míg a biztosítói együttműködés keretében az FHB Kereskedelmi Bank Zrt. fiókhálózatán keresztül értékesítené a magyarországi Allianz csoport biztosítói, nyugdíj- és egészségpénztári, valamint befektetési termékeit.

Mind az Allianz csoport, mind az FHB csoport kizárólagosságot vállalna az egymás termékeinek értékesítésére vonatkozóan.

Az együttműködés megkezdésével egyidejűleg július 1-től új vezérigazgató irányítja az Allianz Bank Zrt.-t Kozák Judit, az eddigi vezérigazgató-helyettes személyében, aki Hegyi Gábort a társaság eddigi elnök-vezérigazgatóját váltja. A további tárgyalások után a végleges szerződéseket várhatóan júliusban aláírják a felek.