Az ország 500 ezer hektárnyi akácerdejének 80 százalékán megsérültek az első, legtöbb nektárt adó virágrügyek az egy héten át tartósan fagypont alatti éjszakai hőmérséklet miatt - mondta Bross Péter a rádióban. Véleménye szerint az Országos Magyar Méhészeti Egyesület elnöke. Úgy fogalmazott, hogy ez tragédia a magyar méhészek számára, hiszen nálunk a fő méhlegelő az akác, a fő árbevételi forrás pedig az akácméz. Ez nagyon érzékeny veszteséget jelent a méhészeknek.

Bár a megmaradt 20 százalék is mintegy 100 ezer hektárnyi erdőt jelent, és reménykedtünk, hogy ez megment minket, sajnos azonban a virágzás alatti hűvös, esős szeles időjárás hatására a magyar méhészek az elmúlt 50 év legrosszabb akácméztermését könyvelhették el - mondta az elnök.

Így jövő tavasszal már alig lesz akácméz, és egyes méhészek ki is futhatnak a készleteikből ekkora. De vannak olyan méhészek is az országban, akik idén semennyi akácmézet nem tudtak pergetni, ami nagyon ritkán fordul elő.

Egy átlagos évben 10-12 ezer tonna akácméz terem az országban, most jó, ha 3-6 ezer tonnányi lett. Emiatt az akácméz felvásárlási ára egy hónap alatt másfélszeresére nőtt.

A nagybani áremelkedés azt jelenti, hogy ha minden hazai mézkiszerelő vagy közvetlenül értékesítő méhész érvényesíteni szeretné ezt az alapanyagár-emelést, akkor minimum 600 forinttal kell drágulnia az akácméznek kilónként - tette hozzá Bross Péter.