Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az illegálisan eltulajdonított fém soha nem az engedéllyel és szabályosan működő vállalkozásokhoz kerül, hanem egyértelműen az engedéllyel nem rendelkező feldolgozókhoz, s leginkább külföldre szállítják − kommentálta a tegnap tárgyalt törvénymódosítást a Napi Gazdaságnak Farkas Hilda, a Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetsége ügyvezető igazgatója. Az illegális tevékenység ellen kizárólag a különböző védelmi berendezések nyújthatnak biztonságot, amelyek már a cselekmény elkövetését képesek jelezni, illetve a közúti szállítmányok fokozott ellenőrzése jelenthet megoldást, elsősorban a határok közelében.

A fémkereskedelemről szóló jogszabály módosítását, amely az előterjesztés szövege alapján az illegális kereskedelem visszaszorítását célozza, a szövetség nem tartja megfelelő és hatékony megoldásnak. Farkas elismerte, hogy az elképzelésben a piac korábbi félelmeivel ellentétben nem szerepel államosítás, mivel ennek sem gazdasági, sem környezetvédelmi hozzáadott értéke nem lenne.

A tegnap megvitatott jogszabály inkább a fékekre és ellensúlyokra, azaz a szigorításokra és a könnyítésekre fokuszál, mivel a korábban bevezetett szigorú intézkedések nem hozták meg a várt eredményt. Például attól, hogy a fémkereskedő naponta online jelenti a Nemzeti Adó- és Vámhatóságnak (NAV) az átvett fémeket, illetve hat napig meg kell azt őriznie a telephelyén, egyetlen tolvajt sem sikerült elfogni, megnövelték viszont a vállalkozók adminisztrációs terheit. Az ellenőrzés szigorítása ugyanakkor nem "ördögtől való", a versenyt csak úgy lehet biztosítani, ha az illegális fémkereskedelmet a hatóság kiszűri. Ugyanakkor − Farkas szerint − indokolatlan az a szigorítás, hogy ha a fémkereskedő négy éven belül harmadszor vét olyan hibát, hogy "az anyagkísérő okmányon valótlan adatot tüntet fel", akkor engedélyét visszavonhatják. A szándékosságot, illetve a következményt is mérlegelni kellene. A fuvarokmányoknál nagyon gyakoriak a hibák, hiszen azokat nem a legképzettebb emberek töltik ki.

A hatóság szándékos félrevezetése esetében ildomos a szankció − mondta Farkas. Ebben az értelemben szükséges lenne finomítani a javaslat szövegét. A jelenleginél hatékonyabb lenne a zöld kommandó intenzívebb bevetése, ami kifejezetten a bejelentés nélkül tevékenykedő − illegális − vállalkozások felderítését célozná, egyszerű "bekopogtatós" módszerrel. Az illegális fémkereskedelem − amely mögött többnyire a szervezett bűnözés áll − felszámolását jól szolgálná a rendőrségi eszközök hatékonyabb bevetése, a szállítmányok országúti, határok közeli folyamatos ellenőrzése. Egy-egy ilyen kampány elrettentő is lehet. Farkas nagyon jó példának tartja az illegális élelmiszer-feldolgozó üzemek elleni hadjáratot, illetve az illegális élelmiszer-árusítók felderítésére szolgáló hatósági akciókat.

Jelentősebb változások a jelenlegi szabályozáshoz képest:
Megjelenik a közszolgáltatást nyújtó gazdálkodó szervezet fogalma (MÁV, BKV, Elmű stb.).
Megszűnik az ellenérték fizetése nélküli begyűjtés lehetősége (ezt jelenleg fémkereskedelmi engedély nélkül lehet végezni), ez a szakértők szerint kiskapu, hiszen nehéz ellenőrizni azt az állítást, hogy egy személy nem fizetett a fémhulladékért.
Természetes személy által birtokban tartható fémkereskedelmi engedélyköteles anyag mennyisége legfeljebb 3 köbméter lehet. Ennek ismételt megszegéséhez viszont a tervezet semmilyen szankciót nem köt.
Meghatároznak egy olyan listát, amelyen szereplő fémtárgyak magánszemélyek esetében csak előzetes hatósági bejelentés után és a hatóság engedélyével lesznek értékesíthetők. Ezekre külön, a nyomon követhetőséget segítő adminisztrációs rend fog vonatkozni (szakértők szerint a kezelés során képtelenség lesz az elkülönített adminisztráció).
Változik az adminisztráció: minden fémszállítmányt anyagkísérő okmánynak kell kísérnie és a napi adatszolgáltatás adattartalma kiegészül a rendszámmal (vasúti szállítás esetén vagonszámmal) és az anyag számla szerinti értékével.
Fémkereskedelmi képesítésre lesz szükség a tevékenység végzéséhez, amihez várhatóan az Országos Képzési Jegyzék módosítását kell majd a jogalkotónak kezdeményeznie.