Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az NVB-hez szeptember 9-én fordult kifogásával egy magánszemély. Patyi András, az NVB elnöke azt javasolta, hogy a bizottság adjon helyt a kifogásnak, állapítsa meg a jogsértés tényét és tiltsa el a kiadvány terjesztésétől a kiadót. Mint mondta, következetes a bizottság impresszummal kapcsolatos joggyakorlata. Felhívta a figyelmet arra, hogy a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló 2010. évi törvény szerint - ha a jogszabály eltérően nem rendelkezik - a sajtóterméken és egyéb kiadványon fel kell tüntetni a szerkesztésre és kiadásra vonatkozó legfontosabb adatokat (impresszum), így a kiadó nevét, székhelyét, a kiadásért, illetve a szerkesztésért felelős személy nevét.

Sárhegyi Zoltán, a Fidesz delegáltja és Tóta Áronné választott tag a kifogás elutasítása mellett érvelt, arra hivatkozva, hogy az impresszum megfelel a jogszabályi előírásoknak, a kiadásért felelős személy lehet jogi személy is, és mivel nevesítették kiadóként a Miniszterelnöki Kabinetirodát, eleget tettek az előírásoknak.

A bizottság végül nyolc igen szavazattal, Tóta Áronné, Lovas András, a KDNP delegáltja és Sárhegyi Zoltán ellenszavazatával megállapította a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás alapelvének sérelmét, és a határozat jogerőre emelkedésétől megtiltotta a kiadvány további terjesztését.

Litresits András, az MSZP delegáltja javasolta minimális összegű bírság kiszabását is, de erre Patyi András nem tett javaslatot, arra hivatkozva, hogy az impresszumban az adatok "jelentős része" megtalálható.

Az NVB egy másik, ugyancsak impresszummal foglalkozó kifogást is elbírált hétfői ülésén. Az előző kifogást benyújtó magánszemély a Magyar Idők szeptember 6-ai számában megjelent politikai hirdetéssel kapcsolatban is a bizottsághoz fordult. Azt kifogásolta, hogy a kormány két hirdetése nem tartalmaz impresszumot, holott kellene.

Patyi András arra tett javaslatot, hogy a bizottság utasítsa el a kifogást, arra hivatkozva, hogy az sajtótermékben jelent meg és ilyen esetekben a sajtóterméknek kell impresszummal rendelkeznie, ennek pedig az újság eleget tett.

Litresits András a jogsértés megállapítása mellett érvelt, mint mondta, a politikai hirdetésekre is kell impresszum, hiszen a jogszabály tételesen rögzíti, hogy mire nem kell, és abban nem szerepel kivételként a politikai hirdetés. Hozzátette: további előírás, hogy a politikai hirdetésnek felismerhetőnek és más médiatartalomtól megkülönböztethetőnek kell lennie.

Patyi András szerint azzal, hogy a hirdetés fölé írták, hogy "politikai hirdetés", eleget tettek ennek az előírásnak.

A bizottság végül Litresits András ellenszavazatával, tíz igen szavazattal elutasította a kifogást.

Az NVB határozatai nem jogerősek, azok ellen öt napon belül lehet jogorvoslattal fordulni a Kúriához.