Meneszthetik az ITD vezérigazgatóját?

Az Index értesülései szerint a gazdasági tárca több belső ellenőre vizsgálódik napok óta az ITD Hungary Zrt.-nél, és annak eredményeként akár el is veszítheti állását Rétfalvi György, a befektetési ügynökség vezérigazgatója.
NAPI, 2009. szeptember 8. kedd, 18:20
Fotó:

Az internetes portál értesülése szerint a cég gazdálkodását átvilágító vizsgálat a társaság felsőbb vezetői, elsősorban is Rétfalvi György vezérigazgató elmúlt években folytatott tevékenységére irányul. Tudomásuk szerint a minisztérium azzal indokolta a vizsgálatot, hogy megvédje Rétfalvi Györgyöt az esetleges támadásoktól.

Az Index korábban írt arról, hogy egy közbeszerzési eljárást a vezérigazgató egy volt üzlettársának cége nyert el. A szerződést végül forrásátcsoportosítással indokolva nem írták alá. Varga István gazdasági miniszter szeptember első napjaiban kezdeményezett vizsgálatot az ügyben.

A minisztériumnál az MTI kérdésére nem kívánták kommentálni az értesülést, az ITD-H nem erősítette meg az Index értesülését.

HOZZÁSZÓLÁSOK