Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Közbeszerzési Értesítőben közzétett és az MTI által idézett felhívás szerint a kiírt beszerzés becsült értéke 250 millió forint.


A MÁV mintegy negyven helyszínen, köztük a Keleti és a Déli pályaudvaron telepítené az új berendezéseket.


A kiírásban szerepel, hogy a nyertes ajánlattevő köteles a teljesítésére garanciát vállalni.

Az ajánlattevőnek bizonyítania kell pénzügyi és műszaki alkalmasságát. Például van olyan részajánlat, amelyre csak az jelentkezhet, akinek 2005-ben és 2006-ban a nettó árbevétele elérte a 240 millió forintot. Ugyanez vonatkozik a 10 százaléknál magasabb arányban igénybe vett alvállalkozókra is. A műszaki alkalmasság köréből kiemelhető az, hogy a gépi utastájékoztató telepítésére csak az adhat ajánlatot, aki az elmúlt két évben legalább három darab ilyet már telepített.

Az értékelésnél a legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás lesz a nyertes.

Az eredményhirdetés várható időpontja: 2007. november 29., a szerződéskötés tervezett időpontja 2007. december 17.