Az egyik szimpatikus húzása az Ikeának, hogy gyerekeket von be a terméktervezésbe, egészen pontosan puha játékok megrajzolására írt ki pályázatot.

A Padlizsánautó és társai

A világ valamennyi országából fogadott pályázatokat a cég, összesen 71 ezer terv érkezett, amelyből hatot választott ki és gyártott belőlük valódi játékokat. Így októberben az Ikea-üzletekbe került a Láma, Cukorka, Barna maci, Földgömb emberke, Padlizsánautó és Katica egér.

"Az én rajzom egy macit ábrázolt, aki napközben egy kutyán lovagol. Jó mackó, aki biztosan ti is szeretni fogtok! Vigyázzatok rá, nézzetek vele közösen rajzfilmeket!"

- mondta a macit tervező 6 éves Sofia.

A Földgömb emberke "tervezője", Yo-Pong pedig azt: "Egy gyönyörű bolygón élünk, így remélem, hogy egy napon bejárhatom a görkorcsolyámmal minden szegletét. Vigyáznunk kell a Földre, hiszen ez az otthonunk, csak egy van belőle."

Magyarországon a szóban forgó játékok darabjáért 1690 forintot kell fizetni. Az eladásokból befolyt teljes összeget az Ikea olyan helyi kezdeményezések támogatására fordítja, melyek a gyerekek fejlődését segíti elő.

Az Aldi is számít a gyerekekre

A gyerekek bevonása nem csak az Ikeának jutott eszébe, hanem például az Aldi is.

A német hátterű boltlánc nagy-britanniai leánycége tavaly decemberben tizenhárom év alatti gyerekeknek írt ki pályázatot, végül tízen beszállhattak az aldis játékok tesztelésébe. "Fizetést" is kaptak: egy évre elegendő játékmennyiséggel térhettek haza.