Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Napi Gazdaság cikke

A tavalyi évet a legtöbb magyarországi étterem veszteséggel zárta, mivel a jelenlegi fogyasztási kultúra mellett kigazdálkodhatatlanok az egyre növekvő költségek - mondta lapunk érdeklődésére Háber Tamás, a Magyar Vendéglátók Ipartestületének tiszteletbeli elnöke. A szakember szerint félő, hogy amennyiben nem indul el egy komoly változás a közeljövőben, úgy - hiába történtek pozitív lépések az elmúlt időszakban, így például csökkent a dolgozók után fizetendő járulékok összege, estek az energiaárak - sok üzlet bezárásával kell számolni.

Alig költenek a vendégek

A magyar éttermek versenyképességét például jelentősen csökkenti a szektor sújtó - a kontinensen kirívóan magasnak számító - 27 százalékos áfa, vagy akár az, hogy miközben az átlag felett drágultak az alapanyagok beszerzési árai, addig ezt a terhet nem lehet áthárítani a vendégekre, hiszen ha ezt megtennék, akkor azzal a megmaradt étterem-látogatókat is elriasztanák - fogalmazott Háber. Egyetértett vele Juhász Ottó, a győri Aranyhal Étterem vezetője, aki érdeklődésünkre elmondta, hogy átlagosan 15 százalékkal nőttek a beszerzési árak, de voltak olyan termékek, mint például a burgonya, ahol közel 40 százalékos drágulást voltak kénytelenek elkönyvelni. Hasonlóan nyilatkozott a makói Szent Gellért Borház és Étterem tulajdonosa, Mihály Zoltán is, aki elmondta, hogy az egyre csökkenő árrés miatt minden lehetőséget megragadnak annak érdekében, hogy vendégeket csábítsanak magukhoz: a Márton napról ugyanúgy megemlékeznek, mint a farsangról. "Ezeknél az eseményeknél nem is az a legfontosabb, hogy mennyi bevételünk keletkezik, hanem inkább a figyelmet szeretnénk felhívni magunkra, vagy legalábbis szinten tartani azt" - fogalmazott a vendéglő vezetője. Erre már csak azért is szükség van, mert az étterem-vezetők tapasztalatai szerint egyre kevesebbet költenek a vendégek, így például az ünnepekor mindamellett, hogy az olcsóbb ételeket keresik, nem is kérnek annyi fogást, mint korábban, sőt gyakran annyi adagot sem. Ezt erősítette meg a miskolci Szent Kristóf Étterem üzletvezetője, Molnár László is, aki szerint nagyon rosszul sikerült az előző évük, de még az is jobban kezdődött, mint az idei: "vendégek már csak elvétve érkeznek hozzánk, amennyiben mégis, úgy alig költenek".

Menüzés, rendezvények

A túlélést több helyen a menüzés jelent, erről számolt be Juhász és Mihály is, mondván étlapról már kevesen rendelnek, de sokszor a különböző rendezvények - például esküvők, keresztelők, ballagások, eljegyzések, vagy éppenséggel a halotti torok - hoznak plusz bevételt. Az általánosságban elmondható, hogy az éttermek megpróbálnak több lábon állni: a Szent Gellért Borház és Étterem például beszállt a helyi közétkeztetésbe - ez Mihály szerint ugyan nem hoz sok pénzt, de legalább lehet rá számítani, mint állandó bevételre -, sőt már szálláshely kialakításán is gondolkodnak. Az elő zene a vendéglátósok szerint nem hoz plusz vendégeket, Molnár arról számolt be, hogy régebben még próbálkoztak vele, ám mára inkább lemondtak róla, de hasonlóan nyilatkozott Mihály is, így a makói étteremben már csak külön igény esetén, rendszerint a nagyobb rendezvényekhez kötődően rendelnek zenekart.

Amikor a jövőbeli terveikről kérdeztük az étteremvezetőket, szinte kivétel nélkül pesszimista válaszokat hallottunk: a Szent Kristóf a költözésen gondolkodik, de Mihály Zoltán sem nagyon bizakodik a jövőre nézve, "nem tudnám megmondani, hogy mi az, ami keresletet fog a térségbe hozni" - fogalmazott a szakember. Egyedül Juhász adott hangot egy kis optimizmusnak, mint mondta náluk az utóbbi időben egy kicsit felpörgött a forgalom és a január is jobban indult, mint az előző év, így a nehézségek ellenére egyelőre reménykedve tekintenek 2013 elé.

Nem éri meg a Torkos Csütörtök?

Ez egy jó rendszer, jól ki lett találva, segíthet abban, hogy megtartsák, vagy akár növeljék a vendégszámukat az éttermek - véli Háber Tamás, ám az általunk megszólaltatott étteremvezetők egyike sem vesz részt az akcióban. A makói Szent Gellért Borház és Étterem tulajdonosa arról számolt be, hogy a nyitás után pár évvel még belevágtak azért, hogy jobban megismerjék őket a környéken, ám azóta már inkább kimaradnak, mivel az alacsony árak miatt csak önköltségen tudnák kiszolgálni a vendégeket. "Ráadásul ettől nem is lesz több látogatónk, a legtöbben bejöttek egy ételhordóval és utána közölték, hogy találkozunk jövőre." - mondta Mihály, majd hozzátette, hogy tudomása szerint Makón rajtuk kívül sem vesz részt egyik étterem sem az akcióban. Juhász Ottó szerint ez az akció csak annak éri meg, aki nagy haszonkulccsal dolgozik, így ők is inkább lemondtak a lehetőségről, míg a miskolci Szent Kristóf Étteremnél felemás megoldást választottak: bár a Torkos Csütörtökön nem vesznek részt, aki aznap betért a vendéglőbe, kapott 25 százalék kedvezményt. Ennyit még ki tudunk gazdálkodni, az 50 százalék már biztosan veszteségeket okozna, amit jelenleg nem engedhetünk meg magunknak - fogalmazott Molnár László.