Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Bizonyos értelemben egy kis izgalomra ad okot nekünk, hogy minden összeálljon, de a legjobb úton haladunk - mondta Szántó Éva, a Bp2017 Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója az Országgyűlés kulturális bizottsága előtt, ahol a júliusi budapesti vizes világbajnokság (vb) előkészületeiről tartottak beszámolót. Erről a Hír Tv számolt be.

Kötbérrel is 4 milliárd lenne a kiadás

A megnyitóünnepség ára marad 4 milliárd forint. A budapesti olimpiai pályázat ugyan ugrott, de a költségekből utólag nem lehet faragni.

Mire kiderült, hogy az olimpiai pályázatunkat visszavonjuk, addig ezek a szerződések már meg voltak kötve, és a kötbérek nagyságrendileg ugyanannyiban kerülnek, mint maga az esemény - mondta Balogh Sándor, a Bp2017 Kft. gazdasági igazgatója.

Mérsékelt a nemzetközi sajtó érdeklődése

Kétezer-ötszáz médiaszobát kellett beszereznünk a FINA kézikönyve szerint, egyelőre ennek csak a felére érkezett foglalás. Mi úgy gondoltuk, hogy esetleg túlfoglalás lesz ebben az ügyben - mondta Balogh Sándor.

A világbajnokság rendezésének végösszege várhatóan meghaladja a 130 milliárd forintot.