A vádirat szerint az egyik vádlott, egy 60 éves férfi 2007-2011 között tényleges tulajdonosa és vezetője volt két cégnek. Az egyik cég döntő részesedést szerzett a másikban, az irányított cég folyékony műtrágya gyártásával foglalkozott. Majd 2009 második felére mindkét társaság fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetbe került. A másik vádlott, egy 44 éves férfi, egy olyan kereskedelmi hitelintézet - vállalati hitelezéssel foglalkozó - munkatársa volt, amely banknak a műtrágyát gyártó cég több milliárd forinttal tartozott.

A Magyar Fejlesztési Bank (MFB) Zrt. gazdaságélénkítési céllal bankgaranciát nyújtott kereskedelmi bankok által kihelyezett forgóeszközhitelekhez. A két vádlott megállapodott abban, hogy a banknak eddig nem tartozó cég - jogszabályi feltételek hiányában - bankgaranciával biztosított forgóeszközhitelt vesz majd fel, és abból rendezi a másik cég korábbi tartozásait.

A 44 éves férfi kidolgozott egy színlelt hitelkonstrukciót, és a 60 éves férfi - a cégének valós visszafizetési képessége nélkül - 2010-ben részben hiányos, részben valótlan tartalmú okiratokkal hitelkérelmet nyújtott be, amelynek eredményes elbírálásához a társa segítséget nyújtott. Az igényelt 2,4 milliárd forint hitelhez a bank 1,7 milliárd forint tőkeösszegű bankgaranciát hagyott jóvá, amelyről a szerződést a céggel 2010. október 20-án meg is kötötte.

A 60 éves férfi a hitel összegét teljes mértékben lehívta, azt valótlan tartalmú számlákkal átutalta a másik cégéhez, amely ebből visszafizette a banki tartozásának nagy részét. A forgóeszköz hitelt felvevő cég a tartozásának csak az első törlesztőrészletét fizette meg, a hitel teljesítésére nem is lett volna képes a továbbiakban.

Az MFB a bankgarancia alapján kamatos összeggel teljesített a forgóeszköz hitelt folyósító banknak, így összesen 2,1 milliárd forintos kárt szenvedett.

A Fővárosi Nyomozó Ügyészség a két férfival szemben különösen jelentős kárt okozó csalás bűntette miatt emelt vádat a Fővárosi Törvényszék előtt, amely cselekményt a törvény öttől tíz évig terjedő szabadságvesztéssel rendel büntetni - közölte a Fővárosi Főügyészség.