Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Feljelentést tettem a Budapest-Belgrád vasútvonal felújítási beruházása kapcsán hűtlen kezelés gyanújával. A kihallgatásra készen állok, a nyomozati anyagokba betekintést fogok kérni - tette közzé Szél Bernadett közleményét az MTI Országos Sajtószolgálata.

Már 2020-ban sokat költenének rá

Az ellenzéki politikus szerint "már bőven fizetjük a Fidesz és a Kínai Kommunista Párt nászajándékát. A kormány épp 82 milliárd forintot csoportosít át a projektre az idén eredetileg betervezett 61 milliárd forintos kiadáson felül, vagyis 2020-ban a kormány csak erre a beruházása 143 milliárd forintot szán.

A friss törvénymódosítás nyomán csak 'a Kínai Népköztársaság Kormányának álláspontját beszerezve' dönthet a külgazdasági és külügyminiszter a beruházás iratainak nyilvánosságáról. Az tehát a dolog egyik fele, hogy a kínai kommunista párt diktál a kormánynak, miközben az minket (ellenzéket - a szerk.) tele szájjal hazaárulózik, de mindeközben mi - a magyar adófizetők és választópolgárok - nem ismerhetjük meg a kínai hitel kondícióit, a beruházás indokoltságát, a megtérülés kilátásait. Fizethetünk, de nem kérdezhetünk" - írja Szél Bernadett Facebook-bejegyzésében.

Ki finanszírozza?

"A vasútvonal felújítása a magyar állam legdrágább vasúti beruházása lenne (szakértői becslések szerint 3,6-4 milliárd forint körüli kilométer-árral), holott nem építésről, hanem felújításról van szó, azaz alig kell kisajátításokkal számolni, és a vonal kifejezetten könnyű, alföldi terepen halad, alagútépítésekre sem lesz szükség. Az eddig nyilvánosságra került, az ismert paraméterek alapján készült szakértői számítások 130 és 2400 (!) év közé teszik a projekt várható megtérülését. Ez a gyakorlatban a soha meg nem térülés kategóriája, ilyen kilátások mellett sem a magántőke, sem egy bank nem finanszírozná a beruházást. Ezért is tolják ránk, adófizetőkre, gondolván, hogy nekünk esélyünk sincs tiltakozni. Én meg azt mondom, ne hagyjuk ezt annyiban!' - írja Szél Bernadett.

A kormány szerint a beruházás nagymértékben hozzájárul ahhoz, hogy a Távol-Keletről Nyugat-Európába tartó áruk a görögországi Pireusz megötszöröződött forgalmú kikötőjének érintésével a leggyorsabban hazánkon keresztül érjék el úti céljukat - mondta Schanda Tamás miniszterhelyettes, parlamenti és stratégiai államtitkár a javaslat keddi országgyűlési vitájában. A kormány reményei szerint a beruházás által Magyarország a régió elsőszámú logisztikai központjává válhat.