A magyarországi boltláncok a koronavírus-járvány miatt átalakították a boltok nyitvatartási idejét, emellett a kijárási korlátozásokról szóló jogszabály bevezette azt, hogy 9 órától 12 óráig kizárólag a 65 év felettiek vásárolhatnak az élelmiszerboltokban, patikákban és drogériákban.

A járvány miatt eleve erősebb vásárlási igényekhez a héten hozzácsapódik, hogy a húsvét miatt négynapos hétvége lesz. Ez azt jelenti, hogy pénteken, vasárnap és hétfőn a legtöbb élelmiszerüzlet zárva lesz. A hosszú hétvégéből egyedül a szombat az, amikor nyitva lesznek a legnagyobb bolthálózatok egységei. A kijárási korlátozásról szóló jelenleg hatályos rendelet szerint jelenleg az élelmiszerboltokban és drogériákban 9-től 12-ig kizárólag a 65 év felettiek vásárolhatnak, tehát ebben az idősávban a 65 évnél fiatalabbak nem vásárolhatnak. (A cikkünk első verzióját még a kijárási korlátozásról szóló rendelet meghosszabbítása előtt publikáltuk, akkor még nem volt biztos, hogy most szombaton érvényben lesz az időseknek kijelölt 9-től 12 óráig tartó sáv, mert az eredeti rendelet április 11-én 0 órakor lejárt. Csütörtökön a kormány meghosszabbított a kijárási rendeletről szóló rendelet hatályát határozatlan időre, ennek értelmében 9 óra és 12 óra között csak a 65 évnél idősebbek vásárolhatnak az élelmiszerboltokban és drogériákban. Egy új rendelet szerint viszont az önkormányzatok a piacok esetében ettől eltérő nyitvatartási rendet vezethetnek be.)

Boltláncok, napok, időpontok

Az Auchan-egységek szombaton reggel 6:00-kor vagy 7:00-kor nyitnak és este 9:00-kor vagy 10:00-kor zárnak. Az online áruházat is érinti a hosszú hétvége: pénteken, vasárnap és hétfőn nem lesz kiszállítás.

Az Aldi már korábban bevezette az egységes nyitvatartási rendet, amely szerint valamennyi boltban reggel 7:00-től este 6:00-ig lehet vásárolni.

A magyar Lidl a járványhelyzet miatt nem rövidítette le jelentősen a nyitvatartási időket, annyi történt, hogy sok áruházban a korábbi zárást este 9:00 vagy 10:00 óráról egy órával előrébb hozták, így most szombaton a Lidl-üzletek nagy része este 8:00-ig vagy 9:00-ig elérhető lesz. A különböző Lidl-boltok nyitvatartási idejét itt lehet megnézni.

A Metro-áruházak alapesetben - így most szombaton is - reggel fél 6-kor vagy 6-kor nyitnak, este fél 10-ig tartanak nyitva. A Metrók menetrendje itt nézhető meg.

Bár a Spar a járványhelyzet miatt sok boltjában is lerövidítette a nyitvatartási időt, de a most következő hosszú hétvége miatt április 9-én csütörtökön és 11-én szombaton hosszabb nyitva tartással üzemelnek majd. A Sparok és Intersparok elérhetőséről itt lehet bővebben olvasni.

Az Auchanhoz, a Lildhöz hasonlóan a Penny Market sem rövidített a járvány heteiben. Így most csütörtökön és szombaton bolttól függően 6:00-kor vagy 7:00-kor nyitnak és este 8:00-kor vagy 9:00-kor zárnak. Hogy melyik Penny-bolt pontosan mikor nyit és mikor zár, azt itt lehet megtekinteni.

A Tesco a következőképpen készül: csütörtökön és szombaton az üzleteket reggel 6:00-kor vagy 7:00-kor kinyitja, majd este 7:00 és 10:00 között zárja, üzlettől függően. A konkrét boltok nyitvatartási ideje itt található.

Az országszerte több ezer kisebb, nagyobb üzlettel együttműködő magyar boltláncok - a CBA, a Coop és a Reál - egységeiben nincs teljesen egységes nyitvatartási rend. (A CBA-k nyitvatartási idejéről itt, a Coop-boltokéről itt, a Reálokéról pedig itt lehet tájékozódni.)

Éjjel-nappalik, benzinkutas boltok

A hosszú hétvégén mindegyik napon - tehát pénteken, szombaton, vasárnap és hétfőn is - nyitva lesznek a benzinkutas Sparok, azaz az OMV- és Lukoil-kutakon elérhetők üzletek, ahol mindennapi élelmiszereket lehet vásárolni. Ugyanígy nyitva lesznek a Mol-kutakon elérhető Fresh Cornerek is, amelyekben szintén lehet kapni élelmiszereket.

A felsorolt üzletek mellett az éjjjelnappali boltok egy része is várhatóan nyitva lesz a hétvégén, emellett a fővárosban több bolttal rendelkező Manna- és Roni-hálózat egységeibe is lehet menni az ünnepnapokon, ezek többsége 0-24-ben nyitva lesz, de van köztük olyan üzlet, amely rövidebb nyitvatartási idővel - reggel 6:00-tól este 10:00-ig - üzemel. A Mannák nyitvatartási ideje itt, a Roniké itt található.