Microsoft-botrány: itt az újabb fordulat?

Nemcsak három nagy viszonteladójával szakíthatott a Microsoft, miután a hazai anyavállalat átvilágításakor korrupciógyanús szerződéseket találtak a hírek szerint. A menesztett cégek mögött több ismert, kormányközeli vállalkozó tűnik fel.
Szabó Dániel, 2017. december 15. péntek, 10:01

Kedden derült ki, hogy a Microsoft Magyarország Kft. idén ősszel szerződést bontott eddigi, nagy ügyfeleket kiszolgáló terjesztési partnereivel. A négy cég közül hármat (a Humánsoft Kft.-t, az Euro One Zrt-t és a Rácionet Zrt.-t) ejtettek, miután - sajtóinformációk szerint - az egyesült államokbeli anyavállalat átvilágította a nagy értékű szerződéseket és korrupciógyanús megállapodásokat talált.

A 24.hu pénteken arról írt, hogy az amerikaiak 2014 decemberében jelentek meg Budapesten, és egy elhúzódó vizsgálat keretében, a compliance (megfelelőségi) szabályzat alapján vizsgálták a menedzsment tevékenységét, de kíváncsiak voltak a legmagasabb besorolású viszonteladók, az úgynevezett LAR-partnerek üzleteire, sőt tulajdonosi hátterére is. A vizsgálat lehetséges okait több forrásuk is eltérő tényezőkben látta, volt, aki szerint az áfacsalási-botrányt kísérő amerikai kitiltási ügy miatt kezdtek revízióba. Mások viszont azzal magyarázták a lépést, hogy valaki feljelentette az itthoni Microsoft képviseletet a redmonti központban.

Emellett úgy tűnik, hogy nemcsak három céggel bontottak szerződést, hanem jóval több viszonteladótól váltak meg. Azt sem bánta a Microsoft, hogy jól menő, jó kapcsolatokkal rendelkező vállalkozásoktól vált meg úgy, hogy korábban a hazai képviselet globálisan is az egyik legjobb eladási mutatókkal bíró tag volt a csoporton belül.

A portál szerint a Microsoft azután hátrált ki a cégek mögül, hogy Sagyibó Viktort, a cég korábbi kormányzati üzletágvezetőjét a Miniszterelnökség miniszteri biztosának nevezték ki. Sagyibó 2016 elején hagyta el a Microsoftot, utána az egyik LAR-partner, a Humansoft tulajdonosánál, a 4IG Zrt.-nél lett vezető, míg november 7-én meg nem kapta kormányzati posztot. Előtte azonban távoznia kellett az informatikai társaságtól, a hírek alapján azért, mert a Microsoft ki kényszerítette ezt.

A három kirakott nagyvállalati ügyfél mögött a 24.hu szerint erős kormányzati kapcsolatok vannak. A Rácionet Zrt. tulajdonásán, Dávid Pálon keresztül Fellegi Tamás egykori fejlesztési miniszterhez köthető, a Humansoft Kft.-ben a közbeszerzési mestercég, a Duna Aszfaltban érdekeltségében feltűnő Szíjj László tűnt fel. Az Euro One esetében nem említettek a lap forrásai kormányzati erősembereket, de gyökerei a Széles Gábor-féle Műszertechnika-csoportig nyúlnak vissza.

Hasonló botrány tört ki Romániában az ottani cég átvilágításakor: az ország történetének legnagyobb korrupciós ügyében összesen kilenc egykori minisztert gyanúsítottak meg, valamint ítéltek el. A bíróság több, 2 és 6 év közötti letöltendő börtönbüntetést, valamint összesen 17 millió eurós vagyonelkobzást szabott ki rájuk.

Forrás: MTI Fotó/Bruzák Noémi

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

terabit, 2017.12.15 11:30

Gondolom valaki beleszart az MS évtizedes korrupciós gyakorlatába és most borul a bili. Örülök neki, talán megszűnik ez a kormányzatok által adófizető pénzből támogatott függés egyetlen külföldi cégtől.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

tlg01, 2017.12.15 10:47

nem szabad ilyen csúnya cikkeket olvasgatni
az a szám többet ér: https://www.youtube.com/watch?v=4QN7kmOhBMw
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html