Egyebek mellett Ikarus, Mercedes, Volvo, Van Hool, Karsan, MAN, Modulo és Solaris buszokon utazhatnak ma az emberek Budapesten. Az igen változatos flotta nem igazán kedvez az alkatrészellátásnak, valamint a szerelők felkészítését sem könnyíti meg, így felmerül a kérdés, hogy a BKV miért nem törekszik az egységes flotta kialakítására, amelyre úgy is lenne lehetőség, hogy nem torzítja a versenyt a közbeszerzéseknél.

A BKK keze meg van kötve de...

A Napi.hu megkérdezte a Budapesti Közlekedési Központot (BKK), hogy a közbeszerzések kiírásánál nincs-e valamilyen lehetőség arra, hogy az autóbuszok flottáját egységesíteni tudják, tekintettel a várható megtakarításokra, amelyet az egyszerűbb szervizelés jelent.

Reagált a BKK

A cég felhívta a figyelmet arra, hogy Budapesten nem csupán egyetlen szolgáltató járműflottája fut, hanem több, egymástól teljesen független cégeké. A BKK szerződött szolgáltatói 2012-2014 között lebonyolított közbeszerzési eljárások eredményeként kötött szerződések alapján végzik a szolgáltatást. Ennek következtében az egyes eljárásokon a nyertes ajánlattevők csakis az akkor érvényes előírásoknak megfelelő autóbusszal pályázhattak (2013-ig lehetséges volt Euro5 környezetvédelmi kategóriába tartozó autóbuszt üzembe helyezni, 2014-tól már csakis Euro6 kategóriába tartozó autóbusz volt üzembe helyezhető). Ez a különbség az egyik oka annak, hogy nem egységes autóbuszok vannak a flottákban.

A cég válasza szerint a közbeszerzések bírálati szempontrendszere rugalmas ugyan, de versenykorlátozó műszaki követelmény nem fogalmazható meg. Ez egyébként a kiírónak is érdeke, hiszen pályázók körének szélesítése intenzívebb árversenyhez vezet.

Lenne megoldás

A flotta szétaprózódását komoly problémának látja Nemes Gábor, az Egységes Közlekedési Szakszervezet elnöke is, aki a Napi.hu-nak úgy vélte, lenne megoldás az egységesítésre. Javítana a helyzeten, ha a tömegközlekedési vállalat nagyobb, akár ezer autóbusz beszerzésére írna ki közbeszerzést, természetesen hosszabb távú szállítási és fizetési ütemezéssel. Így nem csorbulna a verseny, ráadásul a nagyobb volumen miatt kedvezőbb feltételeket szabhatna a BKK, például a szerelők folyamatos továbbképzésével kapcsolatban.

Nemes Gábor szerint ehhez szükség lenne döntéshozói akaratra, pénzügyi háttérre, illetve egységes koncepcióra. Jelenleg az is problémát jelent, hogy amikor egyes buszokat más vonalakra irányítanak, vagyis más kocsiszínbe mennek az üzemidő végeztével, nem veszik figyelembe a szervizelési igényeket, hiszen garázsnak fel kell készülnie a számára új típusok fogadására.

Így gazdálkodott a BKK és a BKV

Az mfor.hu összeállítása szerint a BKK-nak 2014-ben 87,6 milliárd forint értékesítési árbevétele keletkezett, amelyhez további 93,4 milliárd forintot tett hozzá Fővárosi Önkormányzat. Ez összesen 181 milliárd forint. A cég anyagjellegű ráfordításai 168 milliárdot tettek ki, amelyben természetesen a fővárosi tömegközlekedés üzemeltetése, vagy a BKV-n kívüli autóbusz-szolgáltatók díjai is benne foglaltatnak. A személyi jellegű kiadások 10,8 milliárdot tettek ki. Bár egy részben állami és önkormányzati forrásból működő, közfeladatot ellátó cég esetében a mérleg szerinti eredmény nem a legfontosabb mérőszám, a BKK 150 milliós nyereséggel zárta a 2014-es évet.

Bár a jegybevételek a BKK-nál jelentkeznek, a tömegközlekedés működtetésével kapcsolatos kiadásokat már a BKV kimutatásában kell keresni. A cég tavaly összesen 141 milliárd forintból gazdálkodott, amelyből 56,6 milliárd volt az anyagköltség, 57,9 a személyi jellegű ráfordítás 26,2 milliárd az értékcsökkenés.

A változatos flotta akár milliárdos pluszköltséget is jelenthet a Budapesti Közlekedési Vállalatnak (BKV) Nemes Gábor szerint. Nyugat-Európában is egyre inkább az egységesítés felé mozdulnak el a tömegközlekedési vállalatok, hiszen igyekeznek csökkenteni az egy buszra jutó költségeket.

Még mindig az Ikarus vezet

A BKK január eleji adatai szerint Budapesten 1581 autóbusz teljesít szolgálatot menetrendszerűen vagy pótlójáratként. Ezek zöme, 532 darab még mindig Ikarus. A legkorosabbakat is ezek között kell keresni: még 134 olyat használ a BKV, illetve a szerződött partnerei és alvállalkozói, amelyeket a nyolcvanas években helyeztek forgalomba. (Főleg pótlójáratokról van szó - szerk.) A legújabbak a 2014-től közlekedő 127V típusok, amelyből 18 van a fővárosban.

Volvo buszokból 359 van, a legkorosabbakat 2000-ben helyezték forgalomba, de vannak tavalyi modellek is. A legismertebb 7700A csuklós típusból 150 fut Budapesten, ezeket 2004 és 2006 között vették át.

Mercedesből 349 van, az állományt zömmel a pár évvel ezelőtt vásárolt Citarók teszik ki, a "csillagos márka" azonban korábban is szállított már Budapestre. A MAN 188 busszal képviselteti magát, ezek 2014-es és 2015-ös Lion's City modellek. A belga Van Hoolból 120 darabot használhat a fővárosi utazóközönség, ezeket 2000 ás 2008 között helyezték forgalomba, tehát nem a legfiatalabb járatokról van szó. A Karsan, a Modulo, a Renault, a Solaria, az Irisbus és a Molitus, csak pár darabot szállított Budapestnek.