Milliárdokból fejleszti tatabányai üzemét az amerikai multi

A Sanmina 6,7 milliárd forintból fejleszti tatabányai gyárát 2022-ig, a beruházáshoz a kormány 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatással járul hozzá - írja az MTI.
Szabó Dániel, 2018. szeptember 20. csütörtök, 13:28

Az elektronikai eszközöket gyártó amerikai cég beruházását bejelentő budapesti sajtótájékoztatón csütörtökön Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az állami hozzájárulást azzal indokolta, hogy a fejlesztéssel néhány éven belül 220 nagy hozzáadott értéket teremtő munkahelyek is létrejön.

A tárcavezető újabb sikertörténetnek nevezte, hogy innovatív autóipari befektetést hoz Magyarországra a világ egyik legjelentősebb beszállítója, amely világszerte 25 országban 75 gyárat működtet és 47 ezer embernek ad munkát.

Hoffmann Károly, a Sanmina tatabányai üzemének ügyvezető igazgatója közölte, hogy a befektetési összegből elsősorban világszínvonalú, automatizált gyártósorokat vásárolnak. A Sanmina elmúlt 5 évben több mint 7 milliárd forintot fektetett be Tatabányán, az ottani üzem így mostanra a cég legnagyobb európai gyártóbázisa - tette hozzá.

A fotó forrása: Shutterstock.

HOZZÁSZÓLÁSOK