Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Érdemi jogorvoslati eljárás nélkül zárult le a költségvetési szervek dolgozói hivatalos utazásainak szervezésére kiírt, nettó 8,4 milliárd forint keretösszegű közbeszerzés, a jogorvoslatot kezdeményező, a beszerzésen alulmaradt Malév Air Tours Kft. (MAT) ugyanis nem fizette meg a Közbeszerzési Döntőbizottság (KD) vizsgálati díját, majd kérte a jogorvoslat megszüntetését - derül ki a KD március 5-én hozott végzéséből. A fejlesztési tárca felügyelete alá tartozó, a központosított közbeszerzéseket lebonyolító Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság (KEF) tenderén négy utazási iroda tett ajánlatot, s közülük a MAT-on kívül valamennyi céggel szerződést kötöttek. A 24 hónapra szóló keretmegállapodást 2013. március 6-án írták alá a nyertes OTP Travel Kft.-vel, a Weco-Travel Kft.-vel (korábban Chemol-Travel) és a központosított közbeszerzési rendszerben új utaztatóként megjelenő Ibusz Kft.-vel - derül ki a KEF honlapjáról. A cégek az utazásokhoz kapcsolódóan igény szerint egyéb szolgáltatásokat (szállásfoglalás, autóbérlés, utasbiztosítás és egyéb menetjegyek foglalása) is teljesítenek.

A keretösszeg a korábbi évekhez képest jelentősen bővült. A legutóbbi utazási keretmegállapodás 2011. december 6-tól 2013. február 15-ig (14 hónapig) volt érvényben, és nettó 3,5 milliárdos keretösszegre szólt. (Ebben az OTP Travel, a Weco-Travel, a MAT és a magyar tulajdonú United 4 Bonafini Bindair Kft. vett részt, közülük messze a legtöbb megrendelés az OTP-leánynak jutott, több mint kétmilliárd értékben.) Az új szerződéshez hasonló összeget, nettó 8,5 milliárdot 2009 decemberétől 2013 februárjáig, azaz 38 hónap alatt költöttek el hivatalos utazásokra az állami intézmények munkatársai. Az utazásokat az intézmények rendelik meg és fizetik ki. Korábban a KEF az állami szervek munkatársainak előre tervezettnél több utazását az európai uniós soros elnökség lezárásával és a "jelenlegi nemzetközi gazdasági helyzettel" indokolta.

Az OTP Travel ingyen foglal repülőjegyet

A KEF az ajánlatokat a foglalási díj és a magyarországi irodák (a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal utazásszervezői engedélyével rendelkező irodák) száma alapján értékelte (50-50 súlyszámmal). A keretmegállapodás mellékletéből kiderül, hogy az OTP nem számít fel repülőjegyért foglalási díjat, míg a Weco 3500, az Ibusz 2500 forintot kér az állami szervektől. Az OTP Travel 16 irodát, a Weco 93-at, míg az Ibusz országosan 39-et igazolt. A Weco 93 irodából 90 nem a saját, hanem a 10 százaléknál kisebb arányban bevont alvállalkozója, a N-U-R Neckermann Utazási Kft. irodája. (A három nyertes a szállás és a biztosítás foglalásáért, valamint egyéb foglalási díjat nem számít fel.)

A MAT a közbeszerzési jogorvoslati eljárást megelőzően előzetes vitarendezést is kezdeményezett a KEF-nél, amelyben az OTP Travel 0 forintos repjegy foglalási díját és a Weco alvállalkozójának bevonását nehezményezte, a cég szerint ugyanis nonszensz 0 forintos költséggel elvégezni a feladatot, és 90 irodával az alvállalkozó bevonása nem 10 százalék alatti teljesítés lenne. A KEF cégnek adott válaszában azonban azt írta, hogy a többi ajánlattal összehasonlítva az OTP Travel vállalása nem irreális, és a Weco által benyújtott dokumentumok alapján nem áll fenn az aránytalan kötelezettségvállalás, a cég 10 százaléknál kisebb mértékben fog alvállalkozót bevonni a teljesítésbe.

A közbeszerzésen feltétel volt, hogy a pályázók 2009-2011-es esztendők mindegyikében rendelkezzenek legalább nettó 3 milliárd forintos árbevétellel, nemzetközi utazásszervezésből pedig egymilliárddal.

MAT Kft.-mérlegadatok (millió Ft)
200920102011
Értékesítés nettó árbevétele1 833,32 389,12 415,5
Üzemi tevékenység eredménye-108,715,57,5
Adózás előtti eredmény-110,61,17,9
Mérleg szerinti eredmény-110,60,44,6
Forrás: Céginfo.hu