A vásárlás egyik legfontosabb tartozéka a bevásárlókocsi és -kosár, bár ezek egyszerű dolgok, mégsem örök életűek. Lengyelországban a boltláncok kiborultak azon, hogy sok bevásárlókocsi eltűnik, ezért arra figyelmeztetik a vásárlóikat, hogy a bevásárlókocsi-lopással a börtönt kockáztatják. A Napi.hu szerkesztőségi blogja, a Buksza pedig a magyar piacon nézett körül, megkeresett több nagy boltláncot, hogy náluk mi a helyzet bevásárlókocsi-fronton.

Milliárdos kocsiflották

Elsősorban azt szerettük volna megtudni, hogy mennyibe kerül egy bevásárlókocsi, de erre pontos választ nem kaptunk, a nagyságrend több tízezer forint. Megkerestük az egyik bevásárlókocsi-forgalmazót, a Wanzl Magyarországot is, de többszöri megkeresésünkre sem kaptunk választ és árlistát az elérhető kocsikról.

Az biztos, hogy a boltláncoknak egyenként több ezer, több tízezer darabból áll a bevásárlókocsi-flottája, ezek beszerzése pedig összesen akár több milliárd forintos tételt is jelenthet.

Egyszerre akár 1500 kocsi köröz a boltban

Az Aldi flottájában három eltérő méretű, 70, 115 és 185 literes bevásárlókocsi van, ezek közül a legújabb a 70 literes. A boltlánc a Bukszának elmondta, hogy a bevásárlókocsikat és kosarakat rendszeresen takarítja és fertőtleníti, felújításra vagy cserére átlagosan ötévente kerül sor, a kosaraknál pedig általában kétévente érkeznek az újabb változatok.

Az Auchan az áruházak eltérő adottságaihoz és a vevők igényeihez passzoló bevásárlókocsikat használ. A kocsik mérete és felépítése eltérő. Budaörsi áruházunkban például a közelmúltban újították meg a kocsikat, könnyebb, műanyagból készült modellre, amelyekben több rekesz található, így kezelhetőbbek.

Hagyományos bevásárlókocsijaink mellett nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy speciális igényű vásárlóinkat is segítsük, így minden áruházunkban igénybe vehető elektromos bevásárló moped és két kisgyermek egyidejű szállítására alkalmas bevásárlókocsi is. Sőt, olyan modellek is igénybe vehetők hipermarketjetinkben, amelyek aktív kerekes székhez csatolhatók, illetve olyanok is, amelyeket lehetővé teszik, hogy a szülők Angelman-szindrómával élő gyermekükkel közösen intézzék a bevásárlást

- áll az Auchan válaszában. Ebből kiderül az is, hogy a nagyobb áruházakban egyszerre akár 1500 kocsi is gurul a sorok között. Egy bevásárló kocsi ára pedig több tíz ezer forintba kerül, de a pontos árat nem adta meg a cég.

Évente kétszer csekkolnak a Tescónál

A Tesco sem árulta el a bevásárlókocsik árait, mivel az több tényezőtől függ. A Tesco 50 ezer darabos bevásárlókocsi-flottáját évente kétszer leltározza. Az ellenőrzés során a javítható kocsikat megszerelik és felújítják, a tönkrement kocsik helyére pedig újakat állítanak be. A leggyakoribb meghibásodások között a kerékmegszorulás, a rozsdásodás, az érmetartó meghibásodása és az eltulajdonítás szerepel.

Azt, hogy mennyi kocsit kell cserélni, az éves szinten változó, de átlagban a teljes darabszám körülbelül 10 százalékát kell cserélni

- közölte a Tesco.

Címlapfotó: Spencer Latti / AFP / Getty Images North America