Milliárdos gyártócsarnokot épített az Agro Line

Új gyártócsarnokot épített és bővítette eszközparkját a gép- és gépalkatrész gyártással foglalkozó Agro Line Kft. Kiskőrösön.
Csernátony Csaba, 2020. október 29. csütörtök, 13:01
Fotó: Getty Images

A beruházást a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív programban (Ginop) nyert mintegy 499 millió forint támogatásból és ugyanekkora összegű saját erőből valósították meg - írja az MTI.

Az elmúlt három évben zajló fejlesztések keretében kiskőrösi telephelyükön egy új, 1850 négyzetméteres, több híddaruval is ellátott gyártócsarnok épült, valamint vásároltak több gépet, köztük egy lézervágót.

Tóth Péter, a cég kereskedelmi vezetője elmondta: az 1992-ben alakult Agro Line Kft. több mint ezerféle, elsősorban szénacélból készülő alkatrészt, hegesztett és megmunkált gépszerkezeteket gyárt. Termékei között megtalálhatóak a kisméretű, forgácsolt alkatrészek éppúgy, mint a tíztonnás, hegesztett, megmunkált szerkezetek. A fejlesztéseknek köszönhetően bővült a cég termelési kapacitása, és erősödött piaci pozíciója, egy kedvező gazdasági helyzetben akár 15-20 százalékos növekedést is realizálhatnának.

A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint a jelenleg 200 munkavállalót foglalkoztató kiskőrösi székhelyű Agro Line Kft. árbevétele 2019-ben mintegy 4,6 milliárd forint, míg az előző üzleti évben 4,5 milliárd forint volt. A társaság árbevételének 96 százaléka külföldi értékesítésből származik.

HOZZÁSZÓLÁSOK