A pest megyei bíróság elrendelte a TW-LOG Zrt., korábbi nevén EUROGATE Logisztikai Zrt. felszámolását - értesült a Gazdasag.hu. A milliárdos forgalmú szállítmányozási és logisztikai cég tavaly augusztusban döntött a jogutód nélküli megszűnésről, de a végelszámolás sikertelenül zárult, a cég vagyona vélhetően nem fedezte a hitelezők követeléseit. A cég Londonban élő alapító tulajdonosa és igazgatója, Nagy György a Hungarocamionnál kezdte a pályafutását, még a nyolcvanas években került az angol fővárosba a cég képviselőjeként. Közvetlenül a rendszerváltást megelőzően Anglia egyik meghatározó szállítmányozójával, az M&S Shippinggel alapított vegyesvállalatot. A Eurogate Freigh 1990-ben startolt londoni és budapesti irodával, később Nagy György a privatizáció során megvásárolta a Hungarocamion részesedését. A Eurogate néhány év alatt nagy európai speditőrhálozattá nőtte ki magát: 14 országban van jelen 20 irodával és honlapja szerint árbevétele 2008-ban mintegy 90 millió fontra rúgott.

Mégis megmenekülhet a hazai hűtőgépgyártó

Júniustól újraindulhat a termelés a kereskedelmi hűtőgépeket gyártó, milliárdokkal tartozó Helkama Forste európai központjában, a tatai üzemben. További részleteket erről itt olvashat.


A cégcsoport továbbra is sikeresen működik, a magyar leányvállalat, a Eurogate Zrt. sem közvetlenül az üzleti tevékenységéhez tartozó ok, hanem egy rossz pénzügyi döntés miatt került nehéz helyzetbe a Gazdaság.hu információi szerint. A Eurogate hírnevét alapvetően annak köszönheti a piacon, hogy behatolt az ismeretlen, sokszor a megszokottnál nagyobb üzleti kockázatot rejtő területekre is - áll a cég honlapjának bemutatkozó szövegében.

A részvénytársaságnál 2009-ben jelentkeztek a problémák: 2007-ben még 6,3 milliárdos forgalom mellett 30,5 millió forint nyereséget ért el, 2008-ban 4,9 milliárdos árbevételt és 8,4 milliós profitot, a következő évben viszont 7,5 millió forintos veszteséget szenvedett el 2,7 milliárd forintos árbevétel mellett. Az Opten adatai szerint a társaság ellen nem indult egyetlen végrehajtási eljárás sem, de tavaly júniusban megváltoztatták a cég nevét TW-LOG Nyrt-re és augusztus végén határoztak a végelszámolásról.

Bár nem jogutódként, de a részvénytársaság nyomdokaiba lépett a 2009. tavaszán alapított Eurogate Logisztikai Kft., melynek tulajdonosa az európai hálózat mögött is álló, a felszámolás alatt lévő részvénytársaságot is birtokló ciprusi holding. A Gazdaság.hu információi szerint a részvénytársaságban dolgozókat is átvette az újonnan létrehozott cég, amely Nagy György ügyvezetése mellett már 2009-ben 1,2 milliárdos árbevételt és 3,6 millió forint nyereséget ért el. A társaság jegyzett tőkéje 252 ezer euró az Opten adatai szerint.