Milliárdos kormánytámogatást kap a Graboplast

A győri Graboplast Zrt. 6,4 milliárd forintért új padlógyártó üzemet épít Tatabányán, a beruházáshoz 1,6 milliárd forint támogatást kapnak a kormánytól.
MTI-Eco, 2013. november 21. csütörtök, 13:49

A támogatási szerződést már aláírták a kormánnyal - mondta Veres Tibor, a cég főrészvényese Tatabányán, a vállalat PVC újrahasznosító üzemének átadásán.  Az üzemben luxus minőségű műpadlót gyártanak majd. A több ütemben megvalósuló gyár 100 embernek biztosít munkahelyet. Az üzletember hozzátette, hogy a tervezett technológiával összesen néhány gyár dolgozik a világon. A beruházás hozzájárul a 95 százalékban exportra kerülő műpadló termékek versenyképességének megőrzéséhez.

A beruházás közel 600 millió forintból készült el, amelyből 235 millió forint volt az uniós és állami támogatás. A gyártás során keletkező hulladékot és selejtet folyékony nitrogénnel közel mínusz 100 fokra hűtik, majd az üvegkeménységűvé vált anyagot porrá őrlik, s az így visszadolgozható a késztermékbe.

A kilenc új munkahelyet jelentő örlőüzem évente közel 1000 tonna PVC-t képes feldogozni, ezzel 6-8 százalékkal csökkenti a gyártás alapanyagigényét. Az újrahasznosított anyag szórással az új padló rétegei közé kerül, így az eljárás nem változtatja meg a késztermék tulajdonságait.

A Graboplast 2013-ban 17,3 milliárd forint forgalomra számít, egymilliárd forint feletti üzemi eredménnyel és 6-700 millió forintos adózás előtti eredménnyel. A társaság 550 embernek ad munkát Győrben, Kecskeméten és Tatabányán lévő üzemeiben - mondta Jancsó Péter elnök-vezérigazgató.

A PVC újrahasznosító üzemet Németh Lászlóné fejlesztési miniszter jelenlétében adták át, aki elmondta: ez a fejlesztés a vállalat saját szabadalmán alapulva jött létre és hangsúlyozta, hogy a Graboplasthoz hasonló, kutatás-fejlesztési tevékenységet folytató cégek jelentik Magyarország versenyképességének egyik erősségét.

HOZZÁSZÓLÁSOK