Zökkenőmentesen indult november elsején az új dohány-kiskereskedelmi rendszer, minden depóban időben megkezdődött az értékesítés, és napközben sem voltak fennakadások - közölte a hódmezővásárhelyi székhelyű Országos Dohányboltellátó Kft. (ODBE) (ez az állam által kijelölt Tabán Trafik Zrt. és BAT Pécsi Dohánygyár Kft. közös cége - a szerk.). A cég a koncessziós szerződésben vállaltaknak megfelelően kilenc logisztikai központból biztosítja az országos ellátást.

A vasárnap hatályba lépett törvényi rendelkezések értelmében a dohánytermék-kiskereskedők már csak az állam által koncessziós szerződéssel kijelölt társaságtól, vagyis az ODBE-től szerezhetik be a dohánytermékeket.

A cég hétfőn közölte: november 2-án reggel 6 órától a dohány kiskereskedők részére megnyílt az általános szerződési feltételek (ászf) elfogadásának lehetősége, és már az első napon több mint 2000 dohánybolt élt ezzel. Hozzáfűzték, hogy országszerte minden raktáruk cash&carry boltjában is folyamatos volt a kiskereskedői érdeklődés és a vásárlás.

Az ellátás - amely a már szerződött beszállítók készleteiből történt - egész nap problémamentes és folytonos volt az üzletekben. A közlemény szerint a kiskereskedők visszajelzései alapján az új rendszer rugalmasabb ellátást biztosít, ahol mindenki maga választhatja meg, milyen módon kívánja áruját beszerezni, valamint megelégedettségüknek adtak hangot, hogy a cash&carry boltokban már az első napon realizálni tudták az ODBE Kft. által kínált legmagasabb árrés sávot.

Az ND Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. által a helyszínen elvégzett szúrópróbaszerű ellenőrzéseken az ODBE összes raktára hiba nélkül teljesített. Az ellenőrzéseken a vásárlás folyamatát, a kiszolgálás minőségét, a raktárak felkészültségét is vizsgálták.

Az ODBE Kft. arra is felhívta a figyelmet, hogy nem hetente egyszer szállít ingyen nagy tételben a boltokba, hanem az összes esetben egyedileg vizsgálja meg az adott üzlet logisztikai paramétereit, valamint átlagos rendelési volumenét és így határozza meg a kiszállítások gyakoriságát, amely lehet akár heti ötszöri is, amennyiben ez indokolt.