Sok cég a tervezett létszámfelvétel, illetve a beruházások elhalasztásával, a mozgóbérek csökkentésével és a munkakörök átírásával reagál a minimálbér 2018-as emelésére -  derült ki az MKIK Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet (MKIK GVI) kutatásából, amit a portfolio.hu dolgozott fel. A portál cikke szerint a leginkább jellemző reakció a minimálbér 2018-as emelésére a minimum felett keresők bérének emelése - a bérfeszültségek elkerülése érdekében -, a tervezett létszámfelvétel elhalasztása (32-32 százalék), illetve a tervezett beruházások elhalasztása.

Az MKIK GVI felméréséből kiderült: a cégek 13 százaléka a mozgóbérek csökkentése mellett döntött. Nagyjából minden tizedik vállalkozás módosítja a béremelésben érintett dolgozók munkakörét, feladatait, csökkenti egyéb juttatásaikat, vagy részmunkaidős foglalkoztatásba helyezi át őket.

A béremelés hatására összességében tehát a cégek több, mint harmada módosítja üzleti stratégiáját: elnapolja a korábban tervezett létszámfelvételt vagy beruházást. Azon vállalkozások aránya, amelyek az érintett dolgozók béren kívüli juttatásainak vagy mozgóbérének csökkentését tervezik, összességében 14 százalékos.

A gazdasági ágazatok szerinti bontás azt mutatja, hogy a béremelés hatására leginkább a kereskedelem területén tevékenykedő vállalkozások tervezik a vizsgált lépések végrehajtását. Tulajdonszerkezet szerint statisztikai értelemben nincs különbség a tisztán hazai, illetve a részben/döntően külföldi tulajdonban lévő cégek minimálbér-emelésre adott reakciói között.

A kép forrása: Napi.hu/Szabó Dániel.