A beszerzést európai uniós forrásból finanszírozza a Miniszterelnökség, a Közigazgatás- és Közszolgáltatás-fejlesztés Operatív Program, a Vidékfejlesztési Program és a Magyar Halgazdálkodási Operatív Program keretében.

A Közbeszerzési Értesítőben megjelent felhívás két részre bontja a kért szolgáltatást. Az első a kreatív tervezési és gyártási-, továbbá a nyomdai feladatokat és a médiavásárlást tartalmazza. A nyertes - egyebek mellett - felel a kampányokhoz kapcsolódó online faladatok ellátásáért. Ennek a résznek az ellenértéke nettó 5 milliárd 349 millió forint, a Miniszterelnökség ennek a 70 százalékáig vállal megrendelést. A nyertes szeptember 29-én láthat munkához, a szerződés lejárata 2020 utolsó napján lesz.

A második rész a pr-feladatokat, a fővárosi és vidéki rendezvények szervezését, továbbá a közvélemény- és piackutatást foglalja magában. Ebben a részben - egyebek mellett - egyéni mélyinterjúkat, illetve kutatásokat kell végezni, online, telefonos és személyes adatfelvétellel. Ennek a résznek az ellenértéke 1 milliárd 507 millió forint. A szerződés időtartama a keretösszeg kimerüléséig, de legkésőbb 2020. december 31-ig tart. A kezdés itt is szeptember 29.

Ajánlatot az tehet, akinek az előző lezárt három üzleti évben az első rész feladataiból legalább nettó 2,8 milliárd, míg a második rész feladataiból legalább nettó 500 millió forint árbevétele származott. Az ajánlatok beadási határideje augusztus 21.