Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Csontváry Kosztka Tivadar eltűntnek hitt remeke mellett számos kiemelkedő alkotás is szerepel a 224 tételt felvonultató aukción a Budapest Kongresszusi Központban, többek között Tihanyi Lajos Szajna parti látképe és Aba-Novák Vilmos itáliai kikötőt ábrázoló festménye - közölte sajtótájékoztatóján Virág Judit az MTI híre szerint.

Összegzése szerint az aukción szereplő 224 tétel 716 millió forintos összkikiáltási ára szintén rekordnak számít. Az aukción több festmény leütési ára is esélyes a 100 millió forintos álomhatár átlépésére.

Kalandos történet

A művészettörténész jelentős pillanatnak nevezte a Csontváry-festmény felbukkanását, mint mondta, a művész mintegy 100 alkotásból álló életművéből alig húsz festmény van magángyűjteményben. Ez a hatodik Csontváry-mű, ami a rendszerváltás óta nyilvános árverésre kerül. Ismertetése szerint a csaknem hetven évig lappangó festményt mindössze egyszer, 1936-ban láthatta a nagyközönség a Fränkel Szalon Csontváry-kiállításán, az utókor mindössze egy fekete-fehér reprodukcióról ismerhette csupán. Mint mondta, Csontváry 1901 körül a Taormina óvárosát keresztül szelő Corso Umbertón végigsétálva négy képet festett, ennek a képciklusnak első stációja az Olasz halász. A hiányzó láncszem felbukkanásával teljessé vált Csontváry képciklusa - tette hozzá a szakértő.

A szakirodalom hosszú ideig úgy vélte, hogy a festmény 1945-ben orosz hadizsákmányként tűnt el Budapestről. Utóbb derült csak ki, hogy a kép, ami egykor feltehetően a rejtélyes körülmények között New Yorkban 1947-ben meghalt Neményi Bertalan gyűjteményébe tartozott, elkerülte a háborús fosztogatást. A festmény csak 2009-ben bukkant fel ismét, azután évekre ismét eltűnt egy magángyűjteményben.

Már most rekord született

A festmény tulajdonosa most látta elérkezettnek az időt arra, hogy aukcióra bocsássa a művet, amely 160-240 millió forintos becsérték mellett 100 millió forintos kikiáltási árról indul. Ez rekordnak számít a magyar árverések történetében - mondta Virág Judit. (80 millióért kelt el egy magyar festmény.)

Virág Judit ismertetése szerint a téli árverésen több más remekműre is licitálni lehet, így Tihanyi Lajos 1908-ban Párizsban festett Pont St. Michel című képére is, amely majd száz év lappangás után, 2004-ben bukkant fel a nagyközönség előtt.

Szeredi Merse Pál művészettörténész ismertetése szerint a kiérlelt, merész színekkel és még merészebb perspektíva alkalmazásával készült festmény, amely a korai magyar modernizmus, a magyar Vadak korszakának egyik főműve, a francia nagymesterek művei között is előkelő helyen áll. A vászon különleges meglepetést rejteget: a festmény hátoldalán Tihanyi 1907 nyarán Nagybányán festett korai alkotása található: az Ádám és Éva. A festményre 80 millió forinttól lehet licitálni az árverésen.

Az aukció kiemelkedő darabja még Aba-Novák Vilmos monumentális, 1930-ban festett Olasz kikötője. Kelen Anna ismertetése szerint a festmény egyike azoknak a gyönyörű olasz vedutáknak, amelyeket a Római Magyar Ösztöndíj inspirált. A művészt, beutazva egész Olaszországot, lenyűgözte a szikrázó tenger vakító kékje, az olasz élet káprázatos színessége. A temperatechnikával festett munkára 50 millió forinttól lehet licitálni az árverésen.

Virág Judit szerint nem volt még példa a rendszerváltást követő hazai műkereskedelem történetében arra, hogy egyetlen aukción egyszerre három, ilyen kiemelkedő fontosságú remekmű szerepelt volna.

Az aukciós kiállítás december 2. és 16. között tekinthető meg a Virág Judit Galériában - írta az MTI.

A képünk illusztráció, azon Csontváry Az öreg halász című festményének részlete látható, forrás: MTI Fotó/Vajda János.