A kormány elkötelezett amellett, hogy a fogyatékkal élő emberek életminőségét folyamatosan és minden eszközzel javítsa. Ez nemcsak a szolgáltatási környezet fejlesztésére vonatkozik, hanem a saját családjaikban élő fogyatékos emberek életminőségének javítására is - tette hozzá.

Ehhez jövőre segítőkutya-kiképzéssel foglalkozó szervezetek támogatására 45,3 millió forint áll rendelkezésre, a fogyatékosággal élők regionális és helyi szervezetei szakmai programjaik támogatására 170,7 millió forintra pályázhatnak, a szülősegítő szolgáltatások támogatására pedig 29,6 millió forintot biztosítanak - írja az MTI. (Ekkor kérhet kivételes nyugdíjemelést! - Mutatjuk a tudnivalókat.)

A segítő kutyák kiképzésével foglalkozó szervezetek december 4-ig nyújthatják be pályázataikat két kategóriában, összesen 45,3 millió forintra. Ebből a keretösszegből 30 milliót fordít a tárca segítő kutyák kiképzésére, vizsgáztatására és a fogyatékkal élőkhöz történő eljuttatáshoz kapcsolódó projektek megvalósítására, további 15 millió forint pedig a terápiás kutyák alkalmazásának programjait támogatja. Az államtitkár elmondta: több olyan helyi vagy térségi kis szervezet működik, amelyet érintett szülők alapítottak, hogy egyesületi vagy alapítványi formában nyújtsanak támogatást azoknak, akik hozzájuk hasonlóan fogyatékkal élőt nevelnek. Ezek a kisebb szervezetek január 2-ig pályázhatnak szolgáltatásaik fejlesztésére, fenntartására, új szolgáltatások beindítására, 170,7 millió forintra.

Tájékoztatása szerint szülősegítő szolgáltatások támogatására december 4-ig 29,6 millió forintra lehet pályázni. Ennek a programrésznek a célja, hogy a fogyatékos gyermekeket és felnőtteket nevelő családokat, valamint a fogyatékos szülők igényeinek megfelelő szolgáltatásokat támogassák - emelte ki Czibere Károly. Hozzátette: erre a kiírásra szülősegítő, elsősorban ismeretterjesztő, információs és tanácsadó programok, foglalkozások szervezésével lehet pályázni, valamint szülősegítő szervezetek jelentkezhetnek tevékenységeik bővítésére, szülősegítő hálózatok kialakítására és a szülők foglalkoztatásának elősegítésére.