Öt sűrűn gépelt oldalon sorolja a Magyar Nemzeti Bank (MNB), milyen hiányosságokat tárt fel az MKB Bank Nyrt. átfogó csoportvizsgálata során. Az MNB a bankon kívül vizsgálta az MKB-Euroleasing Autólízing, az MKB-Euroleasing Autóhitel, valamint az MKB-Euroleasing Pénzügyi Szolgáltató működését is. A számos hiányosság összesen 33,15 millió forintnyi bírságot ért.

Matolcsy kevesli a nőket a vezetőségben

A pénzügyi csoport március 31-ig kapott időt arra, hogy kijavítsa a feltárt hibákat. A jegybank egyebek mellett a vállalatirányítás terén talált problémákat, gondok voltak például a bank javadalmazási politikájával, és azt is kifogásolta a Matolcsy György jegybankelnök által aláírt határozat, hogy a vezető testületben nem határozták meg a nemek arányát, és nem volt megfelelő stratégia a megfelelő arány eléréséhez.

A hitelkockázatok terén is sok probléma volt. Az MNB szerint bajok voltak a kockázatok felmérésével, az ügyfélminősítés sem volt megfelelő. Az informatikai rendszert is fejlesztenie kell a banknak, hogy a hitelösszeg folyósítása csak a hitelkerettel történő összekötés után történhessen meg, és ne legyenek ügyfélduplikációk a rendszerben. A belső hitelek engedélyezésével is sok volt a baj, és a természetese személyek hitelezhetőségének limitszámítását is újra kell gondolnia a banknak.

Komolyabban kell venni a problémás ügyfeleket

A problémás ügyfelek, a behajtások kezelése sem volt mindig megfelelő. A jegybank felszólította a bankot, hogy tegyen meg mindent az esedékes, illetve lejárt követelése behajtására, amelynek érdekében minden esetben a belső szabályozásában foglalt előírásoknak megfelelően járjon el, és a folyamatában erősítse meg a kontrollokat annak érdekében, hogy amennyiben az adóssal szemben csődeljárás, felszámolási eljárás, végelszámolási eljárás, cégtörlési eljárás indul, vagy végrehajtási
eljárásról értesítik a hitelintézetet, az ügyfelet azonnal adja át problémás ügykezelésbe.

Azt sem találta rendben lévőnek az MNB, hogy az MKB túl lazán vette az üzleti ingatlanoknál az értékbecslést. Előírta ezért, hogy a 10-500 millió forint közötti forgalmi értékű üzleti ingatlanok éves desktop újraértékelését a szabályzatának megfelelően végezzék el, a piaci érték meghatározása csak az irányadó jogszabályban rögzített értékbecslési módszer(ek) elvégzése alapján történhet. A banknak meg kell szüntetnie az úgynevezett "értékfenntartó nyilatkozat" alkalmazásának lehetőségét.

A tőkeszámítás sem volt rendben

A kockázatok feltárásán túl az ügyfélminősítésekkel sem volt minden rendben, emellett a tőkemegfelelés számításában is talált hibákat a jegybank. Az MNB előírta az MKB számára, hogy a jövőbeli nyereségtől függően érvényesíthető halasztott adókövetelések összegével csökkentse a szavatoló tőke összegét, a halmozott átfogó jövedelmet a jogszabály által előírt adatszolgáltatási soron jelentse, továbbá törekedjen a pontos adatszolgáltatásra és erősítse a folyamatba épített kontrollokat.

Vannak bajok az informatikai rendszerrel is. A jegybank arra szólította fel a hitelintézetet, hogy mindenkor gondoskodjon az informatikai rendszer elemeinek (így a rendszert alkotó legfontosabb elemeinek, az adatoknak) az intézmény által meghatározott biztonsági osztályokba sorolási rendszeréről, valamint az adatgazdák kijelöléséről és a jogszabályban előírt feladataik teljesítéséről.

Az ügyféladatot és a pénzügyi ágazati titok körébe tartozó adatot mindenkor tegye felismerhetetlenné minden olyan környezetben, amely az éles környezettől elkülönített (így tesztelési vagy fejlesztési) céllal működik. Ezen túlmenően gondoskodjon a távadatátvitel bizalmasságáról, sértetlenségéről és hitelességéről, vizsgálja felül belső alkalmazásai kommunikációs csatornáinak a beállításait, és a kockázatokkal arányosan biztosítsa alkalmazásai titkosított csatornán keresztül történő kommunikációját. Mindezeken túl hatékonyabb vírusirtót kell használnia a hitelintézetnek, és a jelszókat is gyakrabban kell módosítani.