MKIK: javuló céges várakozások, tovább csökkenő beruházások

Hosszú idő után a magyar vállalatok várakozásai enyhén pozitív irányba mozdultak el csökkenő bizonytalansági mutató mellett - közölte a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke kedden Budapesten, az MKIK Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézete (MKIK GVI) konjunktúrajelentését bemutató sajtótájékoztatón.
MTI, 2013. május 14. kedd, 12:16
Fotó: Napi.hu

A kamara 3500 vállalat áprilisi válaszai alapján összeállított első félévi konjunktúramutatója az októberi 1,9 pontról 2,3 pontos emelkedést követően 4,2 pontra emelkedett, ami kismértékű fellendülést vetít előre a következő félévre. Parragh László azt is elmondta: az ágazatok között a kereskedelmet kivéve minden szektorban emelkedett a konjunktúramutató, főleg az ipari vállalatok és az építőipar körében.

Továbbra is a külföldi tulajdonú, exportra termelő cégek várakozásai a leginkább pozitívak, míg a hazai, belső piacra szállító kis cégek még mindig negatívan látják kilátásukat a következő időszakra - közölte a kamara elnöke.

Parragh László felhívta a figyelmet arra, hogy a német és a magyar gazdaság között szoros kapcsolat van. A német gazdasági előrejelzés az idén 1 százalék alatti, jövőre mintegy 2 százalékos növekedéssel számol, és ez remélhetőleg húzza majd a magyar gazdaságot is, annak ellenére, hogy a magyar gazdaság kezd némileg lemaradni a némettől. A kamara elnöke szerint emögött az húzódhat meg, hogy a németek korábban tették meg a versenyképesség megőrzéséhez szükséges intézkedéseket.

Elmondta, a vállalkozások a következő félévben a munkaerő-kereslet stagnálására számítanak, ezért - a szezonális hatástól eltekintve - nem várható munkaerő-piaci bővülés az idén. Az ágazatokat tekintve az építőipari cégek enyhén növekvő munkaerő-keresletet, a kereskedelmi cégek elbocsátást jeleztek, a külföldi tulajdonú, exportra termelő cégek pedig kismértékű munkaerő-felvételt jeleztek.

A kamara felmérése szerint a következő hat hónapra a beruházási szándékokat mérő mutató a tavaly októberi 24 pontos csúcsról 6 pontra esett vissza, amivel hároméves mélypontot ért el, és ezek alapján a következő félévben a beruházási aktivitás visszaesésére lehet számítani.

HOZZÁSZÓLÁSOK