Az Alkotmánybíróság döntése után kialakult jogi környezet következtében az ügyészség felhívása előtt, önként kérték a Közbeszerzési Döntőbizottságot, hogy vizsgálja meg az alapítványok szerződéseit. A vizsgálat folyamatban van, annak következtetéseiről az alapítványok tájékoztatni fogják a közvéleményt - írták közleményükben.

Fővárosi Főügyészség csütörtökön közölte, hogy hatósági eljárásokat kezdeményezett a Magyar Nemzeti Bank (MNB) hat alapítványa közbeszerzési eljárás mellőzésével megkötött egyes szerződései miatt a Közbeszerzési Döntőbizottságnál. Az ügyészség az általa lefolytatott vizsgálat alapján kezdeményezi az eljárásokat, mert álláspontja szerint az alapítványok a költségvetési törvényben meghatározott értékhatárt meghaladó árubeszerzések, szolgáltatás-megrendelések, illetve építési beruházások során nem folytattak le közbeszerzési eljárást, holott a közbeszerzésre vonatkozó jogszabály szerint az alapítványok ajánlatkérőknek minősülnek.

A Közbeszerzési Döntőbizottság hivatalból jár el, és az ügyészség hatósági eljárás kezdeményezése alapján saját hatáskörben fog dönteni. Az ügyészség hatásköre kizárólag az eljárás kezdeményezésre terjed ki.

Az alapítványok pénteki közleményükben felidézik, hogy 2016. május 13-án fordultak kérelemmel a Közbeszerzési Döntőbizottsághoz, amelyben kérték az eddigi szakmai álláspontjuk alapján kialakított gyakorlat felülvizsgálatát, és egyben indítványozták az ajánlatkérői státuszukkal kapcsolatos döntéshozatalt.

Eddig kis büntetéssel megúszták

A Pallas Athéné Alapítványok ezzel egy időben párhuzamosan önkéntesen bejelentkeztek a közbeszerzési törvény hatálya alá.

A Közbeszerzési Döntőbizottság 2016. június 29-én az alapítványok önkéntes kérelmére lefolytatott vizsgálat eredményét nyilvánosságra hozta, amelyben megállapította, hogy a szervezetek a közbeszerzési törvény hatálya alá tartoznak. A hatóság figyelembe vette, hogy az eljárás saját kérelemre indult, ezért csak csekély, alapítványonként 200 ezer forintos bírságot szabott ki.

Az alapítványok az átlátható és transzparens működés érdekében szerződéseiket közzéteszik, a rájuk bízott vagyont megőrzik, a hozamból pedig a társadalmilag rendkívül hasznos tevékenységüket végzik - áll az alapítványok közleményében.