A Növekedési Hitelprogram (NHP) sikereiről beszélt Patai Mihály, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke a jegybank sajtótájékoztatóján. Az NHP Hajrá már az ötödik fázisa a programnak, ezen még tovább finomítanak. Külföldi beruházásokra is felvehetik majd a hitelt a cégek. Emellett társasházak, lakásszövetkezetek is felvehetik beruházásokra a hitelt.

Újdonság még, hogy forgóeszköz-hitelt is könnyebb lesz felvenni. Szintén új fejlemény, hogy a jövőben nem csak az Európai Uniós programok előfinaszírozására, de hazai támogatások előfinanszírozására is fel lehet venni az NHP-s hitelt. Patai hangsúlyozta: a bankoktól elvárják a maximum kéthetes hitelbírálati időt a 300 millió forint alatti ügyletek esetében, amit szigorúan ellenőrizni is fognak majd.

További újdonság, hogy az MNB díjazza a programban legaktívabban részt vevő bankokat, ennek érdekében létrehoztak egy kiválósági díjat, amelyet első ízben a Gránit Bank kapott meg. Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója a program kidolgozóit dicsérte beszédében, és elmondta az NHP Hajrá hozzájárult a vállalatok kilábalásához és további növekedéséhez.

100 milliárd fölött a szerződéses összeg

A programban részt vevő bankok már több mint 100 milliárd forint értékben kötöttek meg több mint 2 ezer szerződést. A hitelek nagyobbik része egyelőre forgóeszközhitel, amin nem lepődött meg a jegybank az elmúlt időszak válsága után, de 25 százaléka beruházásokat szolgált, ami örömteli fejlemény. A források kétharmadát a mezőgazdaság, a kereskedelem és feldolgozóipar igényelte, a szerződéses összeg egyharmada pedig a közép-magyarországi régió cégeihez került.

Az MNB megkérdezte a programról a legnagyobb hazai bankokat, amelyek azt várják, az év végéig 1000 milliárd forintnyi szerződést sikerül megkötni, de a jegybank azt sem bánná, ha ennél nagyobb volumen menne ki. Az év végéig kihelyezett hitelek 45 százaléka lehet beruházási célú a bankok előrejelzései szerint.

Az MNB számításai szerint 7 százalékos GDP-csökkenés volt a második negyedévben, de a harmadik és a negyedik negyedévben a jegybank már növekedést vár - mondta Patai. Ehhez hozzájárul a hitelprogram, amelyben gyorsan hozzájuthatnak forráshoz a cégek, magasan lehet tartani vele a beruházási szintet.