A jegybank honlapján közöltek szerint a szerződések több mint felét a működést segítő forgóeszközhitelek tették ki, harmadát új beruházásokra vették fel, 15 százaléka korábbi beruházási hitel kiváltását szolgálta - idézi az MTI.

A közlemény szerint az NHP program az egyik legfontosabb eszköz a koronavírus-járvány kedvezőtlen gazdasági hatásainak tompítására, széleskörű felhasználási lehetőséggel biztosít kedvező és kiszámítható kamatozású forrást a kkv-szektornak.

Az MNB úgy látta, hogy a program 1 500 milliárd forintos keretösszege már jövő év első negyedévében elfogyott volna, ezért a monetáris tanács november 17-én azt ezer milliárd forinttal megemelte - emlékeztet a közlemény.

Az eddig folyósított hitelek kétharmadát a kereskedelem, a javítás, az ingatlanügyek, a feldolgozóipar és a mezőgazdaság ágazatban tevékenykedő vállalatok vették fel.