Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Verseny nélkül, egyedüli ajánlattevőként a RightPhone Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. nyerte meg a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság (KEF) mobiltelefonok szállítására kiírt, nettó 175 millió forint keretösszegű közbeszerzési eljárását - derül ki a főigazgatóság közbeszerzési hirdetményéből. Az eljárást a központosított közbeszerzési rendszerhez tartozó és az ahhoz önként csatlakozó szervezetek számára bonyolította le a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium felügyelete alá tartozó KEF (korábbi nevén Központi Szolgáltatási Főigazgatóság). A nyertes május közepétől egy évig szállíthat alsó, közép és felső kategóriás készülékeket a költségvetési szerveknek.

A pályázat feltétele volt, hogy az ajánlattevő rendelkezzen 2010-ben legalább nettó 100 millió forintos árbevétellel, a mobitelefon-értékesítésre vonatkozóan pedig 50 milliós bevétellel. Honlapja szerint a RightPhone a magyar kártyafüggetlen mobiltelefon piac legjelentősebb hivatalos disztribútora. Az összes jelentős, Magyarországon jelen lévő mobiltelefon gyártóval közvetlenül kereskedelmi kapcsolatban áll.

Az eredménykimutatásából kiderül, hogy tavaly 9,9 milliárd forintra tudta növelni a 2009-es 9,1 milliárdos nettó árbevételét, az üzemi eredménye pedig kis mértékben, 121 millióról 119 millió forintra csökkent. Tartozásai azonban mintegy 900 millióval, 2,3 milliárd forintra duzzadtak - áll az e-beszámolón közzétett mérlegében.

A RightPhone-t 2002 májusában hozta létre a Procomp-Hungary Számítástechnikai Fejlesztő Kft. és a Műszertechnika-Irodatechnika Kereskedő és Szolgáltató Kft. - derül ki az Opten cégtárának adataiból. 2002 decemberétől Virgin és Seychelles szigeteki cégeket, majd 2009 májusától a Műszertechnika-Irodatechnika jogutódját, a Bravogroup Holding Vagyonkezelő Kft.-t jegyezték be tulajdonosaként.

 

RightPhone-adatok (millió forint)
20092010
Nettó árbevétel9 174,79 927,6
Üzemi eredmény121,2119,6
Mérleg sz. eredmény27,52,4
Kötelezettségek1 411,02 348,3
Követelések1 320,21 833,1
Befektetett eszközök13,316,0
Forgóeszközök1 726,22 600,3
Saját tőke332,7335,2

Forrás: e-beszámoló