A kedden nyilvánosságra hozott dokumentumban a következő 12-18 hónap várakozásait tükrözi. A Moody's szerint további nehézségeket okoz, hogy a gyengélkedő ingatlanpiac, illetve a rosszul teljesítő kis- és középvállalkozások is hitelpiaci kockázatot jelentenek a bankszektorra nézve.

A szervezet jelentésében hangsúlyozza, hogy 2010-ben súlyosan csökkent a bankok nyereségessége, elsősorban a kockázati költségek növekedése, az üzleti volumen zsugorodása, illetve a bankokra kivetett különadó miatt.

A hitelminősítő ugyanakkor kiemeli, hogy a legtöbb magyarországi pénzintézet egészséges pénzügyi mutatókkal rendelkező külföldi tulajdonában van, így a korábbiakhoz hasonlóan a jövőben is számítani lehet támogatásukra.

Az elemzés kiemeli azt is, hogy a kinnlevőség-állományon belül magas, több mint 70 százalékos a devizaalapú, főleg svájci frankban denominált hitelek aránya, és a háztartásoknak nincsenek természetes fedezettséget nyújtó devizabevételeik. A Moody's szerint a devizaadós háztartások adósságszolgálat-teljesítési képességét jelentősen gyengítette, hogy a forint az elmúlt években több mint 30 százalékkal leértékelődött a svájci frankkal szemben.

A magyar kormány tavaly ugyan megtiltotta a devizaalapú hitelezést, ám "a rendszerbe beágyazódott kockázatok", amelyek a magas devizaalapú hitelállományból erednek, még több évig fennmaradnak, tekintettel e kinnlevőségi portfoliók hosszú lejáratára.

A várakozása szerint - amely megfelel az MNB előrejelzésének - a nem teljesítő kinnlevőségek aránya az idén tovább növekszik, és a magyar lakossági szektorban meghaladja a 13 százalékot, a vállalati ügyfélkörben pedig a 15 százalékot. A Moody's szerint a magyar bankrendszerre érvényben tartott kilátásnak ez az egyik legfőbb negatív tényezője.

A cég által az elemzéshez fűzött grafikus kimutatás szerint a közép-európai négyek közül a magyar bankrendszerben emelkedett tavalyig a legmeredekebben a nem teljesítő hitelállomány aránya.

A betétgyűjtésre áthelyeződő hangsúly és a teljes hitelportfolió visszaesése nyomán tavaly már javult a magyar bankrendszerben a betétállományhoz mért kinnlevőségi ráta, amely 2010 végén 137,7 százalék volt az egy évvel korábbi, 142,5 százalék körüli szint után, ám még ez is a leggyengébb betétérték-arányos kinnlevőségi ráta volt a négy közép-európai bankrendszeren belül.

A várakozás szerint a magyar bankrendszeren belül a betétállomány-arányos kinnlevőségi ráta az idén 135 százalék körüli szintre csökken tovább, tükrözve a folytatódó szabadulást az adósságoktól.

A hitelminősítő keddi elemzése szerint a magyar bankrendszer jövedelmezősége tavaly "drasztikusan csökkent", a nettó banki eredmények hozzávetőleg 80 százalékkal maradtak el a 2009-ben mért szintektől. A Moody's szerint a magyar bankok nettó eredményessége az eszközarányos, illetve a sajáttőke-arányos megtérülés mércéjén mérve a leggyengébb volt a közép-európai négyek közül. Ennek okai között a cég a gyorsan növekvő kockázati költségeket, a csökkenő üzleti volument és a bankokra kirótt új adókat említi keddi elemzésében.