Most az MSZP-től féltik a sajtószabadságot

A Magyar Elektronikus Újságírók Szövetsége (MEÚSZ) felháborítónak tartja, hogy az MSZP befolyásolni akar egy lapot abban, milyen hirdetést jelentessen meg.
MTI, 2012. július 28. szombat, 09:17
Fotó: Napi.hu

A MEÚSZ azzal kapcsolatban tudatta ezt, hogy a szocialista párt frakcióvezető-helyettese, Lukács Zoltán a héten értetlenségének adott hangot amiatt: a Népszavában megjelent a - megfogalmazása szerint - "Fidesz közeli Közgép" hirdetése. Lukács Zoltán közleményében azt írta: "A Népszava azon döntése, amely szerint a Közgéppel való bárminemű kapcsolat fenntartása egy baloldali szellemiségű sajtóorgánum számára ma Magyarországon megengedhető, felháborító és megmagyarázhatatlan. Egy magát szociáldemokratának valló lap semmiképp sem vállalhat közösséget fideszes oligarchák cégeivel".

A MEÚSZ kommünikéje szerint ahogy az MSZP "értetlenül" fogadta, hogy a "szociáldemokrata értékeket eddig következetesen közvetítő Népszava a Fidesz közeli Közgép hirdetésének adott teret", úgy a MEÚSZ felháborítónak tartja, hogy egy politikai párt, nevezetesen az MSZP befolyásolni akar egy sajtóorgánumot abban, milyen hirdetést jelentessen meg lapjában. "Ez a politikai nyomásgyakorlás nemcsak egy szerkesztőség életébe való durva beavatkozás, hanem a sajtószabadság példátlanul cinikus megsértése is."

A szervezet közölte azt is, hogy a magyarországi sajtószabadságért aggódók tájékoztatása érdekében tiltakozásukat elküldik mások mellett az Európai Unió illetékeseinek és az Egyesült Államok budapesti nagykövetségére is.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

SzaszaG, 2012.07.28 10:01

Hiába küldik, a baloldal megmondhatja, hogy milyen hirdetések jelenhetnek meg. Ez csak akkor sérti a sajtószabadságot, ha a jobboldal csinálja. Kiváncsi vagyok mikor fog megjelenni Jobbik hírdetés a népszavában :)
Egyébként gondolom a Strabag hírdetés rendben lett volna, hisz ők az mszp pártkasszába szállítanak bevalottan.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html