Rohamosan csökken a közfoglalkoztatottak száma, 2018 első öt hónapjában átlagosan 150 ezren dolgoztak az átmeneti foglalkoztatási formában, ami azt jelenti, hogy az elmúlt két évben nagyjából százezer főt vettek fel a versenyszférába, olyanokat, akik így kikerültek a közmunkaprogramokból - idézi a cikket az MTI.

Mára megváltozott a vállalkozások hozzáállása a közfoglalkoztatottakhoz, mivel a versenyszféra egyre kevésbé tud válogatni a munkavállalók között, így kiemelten figyelnek a közmunkásokra is - mondta a lapnak Rolek Ferenc. A Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének alelnöke kiemelte: a közfoglalkoztatottak nagy része képzetlen, ezért a cégeknek nagyobb hangsúlyt kell fordíta­niuk a képzésükre, betanításukra.

Buzásné Putz Erzsébet, a Mérnökök és Technikusok Szabad Szakszervezetének (MTSZSZ) elnöke azt emelte ki, hogy a versenyszférában elérhető jóval magasabb fizetések ösztönzik a közmunkásokat. Kiemelte: nemcsak minimálbérért, hanem ennél magasabb összegért is sokan el tudnak helyezkedni a cégeknél. Mivel a nyugati országrészben alig van közmunkás, így az elsődleges munkaerő­piac leginkább az északkeleti országrészben tudja felszívni őket.