Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A kivett szabadnapok száma az elmúlt évekhez képest lényegesen nőtt. Szakértők szerint ezt a trendet a vállalatoknak is érdekében állhat támogatni.

Greguss Csaba, HR-szakértő szerint főként nyáron, év végén a két ünnep között, illetve a hosszú hétvégék környékén vesszük ki a legtöbb szabadságot. A szakember kiemelte: "egyre gyakoribb az, hogy hosszabb időszakokra megyünk el pihenni". Jellemzően azért, mert egy hét alatt még nem tudják kipihenni a fáradalmakat, általában a második héttől tudnak úgy kikapcsolni, hogy az egy valódi regenerációt jelentsen a részükre - idézi a portál Gregusst.

Nem maradhat bent szabadság

A vállalatoknak is érdeke, hogy a munkavállaló felhasználja szabadságkeretét. Az ugyanis jogszabálysértésnek számít, ha a munkáltató nem adja ki az adott évre járó szabadságot - mondta Pentz Edina, az RSM Hungary Zrt. bérszámfejtési üzletágának vezetője.

A Munka Törvénykönyve előírja, hogy klasszikusan a szabadságot az adott évben ki kell vennie a munkavállalónak, hiszen szüksége van arra, hogy pihenjen, hogy feltöltődjön. Egy munkaügyi ellenőrzésen is komoly kérdés, hogy a munkavállalók kivették-e a szabadságukat.

Tehát most már az a tapasztalat, hogy minden munkavállaló igyekszik kiadni ezeket a napokat, és nem pedig bent tartani, vagy valamilyen más megoldással, úgymond kikerülni ezt a lehetőséget - fogalmazott Pentz Edina.

Baj lehet, ha munkáltató nem partner

A szakértők hangsúlyozzák, hogy a szabadságkeretből a munkavállaló mindössze 7 munkanapról rendelkezhet szabadon, a többiről a munkáltató dönti el, mikor adja ki azt. Fontos továbbá, hogy a szabadságigényt legalább 15 nappal a szabadság kezdete előtt be kell jelentenie a dolgozónak.

"A gyakorlat általában az, hogy a munkavállaló és a munkáltató könnyen megegyezik a szabadnapokról" - mondta Greguss Csaba.

Azonban egyes vállalatoknál lehetnek olyan gazdasági érdekek, olyan iparágakra jellemző csúcsidőszakok, amikor a munkavállalót nem engedik el pihenni. "Ez a beosztott lojalitását is befolyásolhatja" - emeli ki a szakértő.

Itt a munkavállalói bizalom meginoghat, illetve adott esetben ez egy későbbi felmondáshoz is vezethet. A munkavállalók szeretnek szabadon dönteni arról, hogy mikor veszik ki a szabadságukat. Ezzel kapcsolatban talán a legjobb tipp, hogy már az év elején tervezzük meg a saját szabadságunkat, és lehetőség szerint minél hamarabb hagyassuk jóvá a munkáltatóval - mondta a HR szakértő.

A szakértők felhívják a figyelmet arra, hogy a következő évre csupán az életkor szerint járó pótszabadság vihető át, ráadásul az sem automatikusan. Erről a feleknek külön meg kell állapodniuk. Ugyanakkor Pentz Edina szerint vannak speciális esetek: az egyik az, ha a munkaviszony október 1-én vagy azt követően kezdődik.

Képünk forrása: pixabay