Világszerte számos ország, így a magyar kormány is fenntartással fogadta a WHO tervezetét, és június végén az elsők között jelezte a szabályozástervezet elutasítását - emlékeztet a közlemény. Bényei Illés, a Madosz elnöke hangsúlyozta: ismét ki kell állni a kormány döntése mellett, ez döntő fontosságú a WHO FCTC tervezetével kapcsolatos pénteki uniós tárgyalásokon. A szövetség elnöke külön felhívta a figyelmet a szabályozás miatt a feketepiac elburjánzására. A WHO Dohányzás-ellenőrzési Keretegyezményének tudományos megalapozatlanságáról hónapok óta vitáznak szakmai berkekben, ez a dokumentum a dohányzás "vonzóságának" csökkentését próbálja elérni a dohánytermékekben felhasznált összes adalékanyag és a dohánykeverés megtiltásával. A Nemzetközi Dohánytermelők Szövetségének (ITGA) nemrégiben petícióban érvelt amellett, hogy vegyék figyelembe annak a több millió családnak az érdekeit, akiknek a dohánytermeléstől függ a megélhetése, és felkérik az érintett országok kormányait, hogy utasítsák el a szabálytervezetet - tartalmazza a közlemény.