A megszűnésre ítélt műsorok között megtalálható a Tutti, a Századfordító magyarok és a Delta plusz. A lap értesülései szerint az adások költsége alkalmanként 100-200 ezer forint volt. Havonta 68 millió forint jut kulturális műsorok gyártására a Magyar Televízióban, nagyjából annyi, mint 2002-ben. Ez azonban jelentős eredmény, az egyelőre fél évig biztosított összeggel szemben az MTV vezetősége februárban még csak havi 54 milliót ajánlott - mondta el az Origónak Baló György, akit decemberben neveztek ki a közszolgálati adó kulturális igazgatójává. A szakember a megemelt keretből több új kulturális műsort akar indítani, ám ehhez azonban sok régi program költségvetését jelentős mértékben meg kell nyirbálni, ráadásul tucatnyi műsor tűnik el a képernyőkről. Abbamarad minden jogdíjas fikciós alkotás ismétlése, így a régi magyar tévéjátékok sugárzása is, amely a megnövekedett díjak mellett percenként 6 ezer forintba kerülne. A kulturális igazgató szerint "nincs kőbe vésve, de nagyon valószínű", hogy lekerül a képernyőről több olyan szakmagazin is, amelyek "nem elég átütők, vagy már kissé elfáradtak". A megmaradó programok költségvetése általában harmadával-felével csökken. A szakember a jelenlegi kaotikus és botrányos állapotból "előre akar menekülni", olyan karakteres kulturális műsorokat szeretne, amelyek nézettebbek és színvonalasabbak a mostani kínálatban találhatóknál. A tervek szerint hétfőnként főműsoridőben kap helyet egy új "nagy" kulturális műsor, amelyre heti 3 és fél millió forintot szánnak, elkészítésére pedig pályázatot írnak ki. A megszüntetett műsorok egy részét hasonló tematikájú programokkal pótolják. Mindezek ellenére maradnak még hiányok a műsorszerkezetben: egyelőre nem lesznek környezetvédelmi adások, nem gyártanak fikciós gyermekműsorokat és tévédrámákat sem, ami pedig Baló szerint az MTV kötelessége lenne. A hiányt tetézi, hogy a kulturális műsorok többsége nem főműsoridőben, hanem délelőtt vagy késő este, ráadásul nagyrészt a királyi kettesen fut majd. Baló szerint nem lehet csak a nézettség alapján megítélni a műsorokat, de az sem elfogadható, ha valaki produkciójának népszerűtlenségét a nézők éretlenségével magyarázza. A szakember úgy véli, a szakmai színvonal emelésére és új emberek bevonására van szükség, ám ezt a pénzhiány hátráltatja. Baló szerint pedig a feladat a kereskedelmi adók indulása óta, még mindig adott: megtalálni a kultúra helyét az új helyzetben.